Az első este

facebook megosztás

Díjazták a legügyesebb és legkreatívabb gerillakertészeket, raklapfestőket majd a Takács Tamás Blues Band szórakoztatta a közönséget péntek este a Város napján. Az Erzsébet téri nagyszínpadon Lotfi Begi fellépése zárta a 25 éves fesztivál első napját.

Négy gerillakertész csapat szépítette meg a Deák tér parlagon hagyott területeinek egy részét. A résztvevő önkéntesek az elismeréseiket péntek este a Város napján kapták meg, csakúgy, mint a legügyesebb raklapfestők. Ez utóbbi kreatív megmérettetésre idén is több százan jelentkeztek.


A legügyesebb raklapfestőket is díjazták a Város napján

Péntek este Dénes Sándor is köszöntötte az Erzsébet térre látogatókat. A polgármester elmondta: fontos, hogy az emberek ki tudjanak kapcsolni, új barátságokat kössenek, jól érezzék magukat a Város napján és az ahhoz hasonló kanizsai rendezvényeken. – Ilyenkor az a feladatunk, hogy a nehéz dolgokat, merthogy mindenkinek vannak nehéz pillanatai, ezeket próbáljuk félretenni. Legyünk vidámak, legyünk együtt, érezzük jól magunkat és beszélgessünk. A szervezők, a KonTuRplusz Egyesület mindent megtett azért, hogy ez így legyen, hogy ebben a két napban mindenkinek, a legkisebbeknek, a családoknak, a felnőtteknek, az idősebbeknek is legyen lehetőségük és találjanak olyan programot, amit szívesen hallgatnak, szívesen néznek - mondta a polgármester.


Ilyenkor az a feladatunk, hogy a nehéz dolgokat megpróbáljuk félretenni

Az érdeklődőket este a Takács Tamás Blues Band koncertje várta, majd Lotfi Begi szórakoztatta a fesztivál közönségét.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.