Élő hagyomány a Mura-mentén

Hagyományos piros tojások készültek a tegnapi húsvétváró programon Murakeresztúron. A fiatalok a horvát tradíciók szerint festették és díszítették a tojásokat, az ehhez szükséges festési technikákat az idősebb generációk tagjaitól sajátíthatták el. A programot a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezte. A programnak helyet adó Zrínyi Miklós Általános Iskola tamburásai horvát dallamokat játszottak, miközben a szülők, nagyszülők, gyermekek és unokák, valamint az iskola pedagógusai a tojásokat díszítették. A piros tojások és az azokra festett Mura-menti horvát motívumok a nemzetiségi tradíció fontos részei.

 – Mielőtt festünk, meg kell tanítani a fiatalokat. Íme, az első ilyen állomásunk, első alkalommal szervezzük így, megyei szinten. Bekapcsolva, ösztönözve a nagymamákat, az édesanyákat a gyerekekkel együtt, hiszen csak így tudjuk átadni a kultúrát, a hagyományokat – mondta el Vargovics Józsefné a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Régen ruhafestékkel vagy hagyma héjával festették pirosra a tojásokat, a mintákat pedig viasszal és úgynevezett írókával készítették. A motívumok a tavaszhoz, illetve az emberek tavaszi munkáihoz kötődnek, így megjelenik például a gereblye, a szőlő és a tölgyfalevél is. Vannak olyan horvát ajkú Mura-menti települések, ahol a mai napig él a hagyomány. Kustor Ferencné Vlasics Ágnes a nagymamájától tanulta a technikát, ma pedig már ő tanítja kisunokáját.

– Nagyszombaton este készülünk. Amíg kisebbek voltak, addig titkosan, aztán később ahogy felcseperedtek, velük együtt várjuk a locsolókat, és nekik készítjük a tojásokat – fogalmazott Kustor Ferencné Vlasics Ágnes. A Mura-menti településeken nem csupán a tojásfestés hagyománya él, a résztvevők elmondása szerint a falvakban a locsolás sem maradhat el. Húsvéthétfőn a férfiak és a fiatal fiúk is elindulnak locsolkodni a rokonokhoz, barátokhoz, közeli ismerősökhöz.