Felavatták a gyógymedencét és a gyógykertet Karoson

facebook megosztás

Újabb vendégváró attrakcióval bővült a Zalakarosi Fürdő kényelmi kínálata. Délelőtt felavatták a felújított gyógymedencét és a környezetében létrehozott gyógykertet. A csaknem ezer négyzetméteres parkosított, pihenőterekkel ellátott területen kényelmesen relaxálhatnak a gyógyhatású vízből kilépő vendégek.


Évek óta tervezte a fürdő a gyógykert és a gyógycentrum fejújítását

A megújult létesítmény már a húsvéti hosszú hétvégén várja a fizikai és mentális pihenésre vágyókat. A megújult gyógymedence újdonságait sorolta a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón, melyen átadták rendeltetésének a 80 millió forintos beruházással felújított gyógykertet és medencét.

– Évek óta tervezte a fürdő a gyógykert és a gyógycentrum fejújítását, és 2018 októberében szerencsére sikerült megkezdeni a kivitelezési munkákat is, és most, a húsvéti ünnepekre meg tudjuk nyitni a megújult gyógykertet az új medencével, aminek felújítottuk a burkolatát, a technológiáját, illetve megújult a medence környezete is, új  térburkolatot építettünk, új kerítést, új pihenőboxokat, és megújult pihenőtérrel is várjuk itt a vendégeket - mondta el Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.


A megújult létesítmény már a húsvéti hosszú hétvégén várja a fizikai és mentális pihenésre vágyókat

Az ikonikus épület környezete mintegy ezer négyzetméteren kapott méltó színvonalú parkosítást. A munkákat egy, a város fejlődésének elkötelezett helyi székhelyű cég végezte.

– Kivitelezőként mindenképpen nagy kihívás, hiszen egy rendkívül összetett feladatról van szó,  ahol most állunk, és aminek a nyitása történik, az ennek gyógykert beruházásnak csak egy kis, kültéri része. Itt alapvetően mi, a Szabadics Zrt.  a füvesítést, a parkosítást, a díszkert kialakítását, térkövezését, öntözőrendszer kialakítását végeztük el - fogalmazott Szabadics Attila a Szabadics Zrt. alelnöke.

Az egyre növekvő forgalmú Zalakarosi Fürdő vendégei a megújult létesítményt már a húsvéti hosszú hétvégén igénybe vehetik.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.