Hagyományőrző programokkal indult a Thúry Portya

A Canischa Zenekar koncertjével nyitották meg a Thúry Portya rendezvénysorozatát tegnap délután. A kilencedik alkalommal megrendezett eseményen nemcsak Thúry Györgyre, a Dunántúl oroszlánjára emlékeztek, hanem változatos programokkal is készültek a szervezők. – Én azt gondolom, hogy valami elhívás az, ami ezt életre keltette annak idején, kilenc évvel ezelőtt, és azóta is megtartjuk. Kifejezetten jó közösségi élménynek tartom. Egy olyan eseménynek, ami ad a testnek egy kis táplálékot, hiszen ezt a huszonkilenc plusz három kilométert le kell gyalogolni. Ad a léleknek, hiszen töltődünk ezeken a kulturális programokon, ami mindig is sajátossága volt ennek – mondta el Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.

A rendezvényen a hagyományőrzés kapta a főszerepet. Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondó Wathay és Balassi énekekkel készült, mert mint mondta, ezek a nemzeti öntudatról szólnak és a hazafias nevelésre buzdítanak. – Ezek az énekek ezt szolgálják. Ezek saját korukban is azt szolgálták. A nemzeti öntudatot, a nemzeti érzést, azt, hogy magyar vagyok, hogy védem a keresztény magyar hazát és ezzel együtt Európát, ami nem túl sokat tett ezért a védelemért a török korban. Bár, amikor oda jutott az idő, azért akkor összefogott Európa – fogalmazott Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondó, népzenész.

A Thúry Portya fővédnöke, Cseresnyés Péter beszédében kiemelte, hogy nemcsak a XVI. században kellett harcolni a magyar hagyományok megtartásáért, hanem napjainkban is hasonló feladat vár a nemzetre. – Most is veszély fenyegeti a keresztény európai kultúrát, és ezen belül annak egy nagyon fontos részét és elemét, a magyar identitást, a magyar kultúrát is. Abban az esetben, ha a saját eszközeinkkel nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy ez megmaradjon, akár el is vehetik tőlünk. Összekeverhetnek bennünket úgy, hogy egyes nemzetek a saját identitásukat, a saját örökségüket, saját hagyományaikat kezdhetik elhagyni és tulajdonképpen felszámolni – nyilatkozta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. 


Cseresnyés Péter, a Thúry Portya fővédnöke beszédében kiemelte, hogy nemcsak a XVI. században kellett harcolni a magyar hagyományok megtartásáért (Fotó: Gergely Szilárd)

Thúry György 448 évvel ezelőtt vívta utolsó csatáját Orosztonyban. Ennek emlékére a kulturális programokat minden évben gyalogtúra követi. A portya résztvevői ma reggel nyolc órakor indultak a Thúry Vitézlő Oskolától a csatának emléket állító orosztonyi emlékhelyhez.