Hamarosan ítéletet hirdetnek a közel száz embert átverő, internetes csalók bűnperében

facebook megosztás

Holnap S. R. és társán kívül bíróság elé áll egy szintén csalással vádolt páros: K. B. és társa egy röntgengép eladása során trükközött, és okozott majd 45 milliós kárt az ügyészek szerint.

A védőbeszéddel folytatódik csütörtökön a röntgengéppel trükköző páros tárgyalása

Közel 45 millió forintos kárt okozó csalás elkövetésével vádolják azt a párost, akik egy röntgengép adásvétele során trükköztek: a sértett egy dunántúli város önkormányzata.

Csütörtökön ismét a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa elé idézték azt a két embert, akiket jelentős kárt – 44 millió 375 ezer forint– okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel is megvádolt az ügyészség. A vád szerint a K. B. és társa vezetése alatt álló cég egy dunántúli város önkormányzatával kötött szerződést egy röntgengép szállítására, még 2010. január 4. napján. A vádlottak az eredeti szállítási szerződésben meghatározott röntgengéptől eltérő, jóval gyengébb teljesítményű és kisebb értékű műszert szállítottak le, valótlan tartalmú okiratokkal. Eközben az önkormányzat a szerződésben vállalt összeget már átutalta részükre. Ezt követően a II. rendű vádlott a cég számlájára érkező pénzből, a projekttel összefüggésbe nem hozható célokra utalt vagy utaltatott át különböző összegeket. Az okozott kár nem térült meg. A Zalaegerszegi Törvényszéken holnap a védőbeszéddel folytatódik a büntetőügy szálainak kibogozása.

Internetes csalók a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt

Szintén holnap, de már a megyeszékhely járásbíróságán ítél majd Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin bírónő annak a két zalaegerszegi férfinak a bűnügyében, akik közel 100 hiszékeny embert csaptak be egy, a weben működtetett áruház segítségével. Csütörtökön iratismertetésre és a perbeszédek elhangzására kerül majd sor.

Az elsőrendű vádlott, S. R. és másodrendű bűntársa, B. gyermekkori barátok voltak. B. terhelt a korábbi évekről már tapasztalattal rendelkezett elektronikai és számítástechnikai eszközök internetes kereskedelmi tevékenységével kapcsolatban, így a terheltek 2014 augusztusában közösen határozták el, hogy alapítanak egy gazdasági társaságot hasonló üzleti tevékenység végzése céljából. B. vádlottal szemben, ebben az időben több büntetőeljárás is folyamatban volt, illetve ezen időszakban szabadságvesztés büntetés hatálya alatt is állt, amely miatt úgy döntöttek, hogy az elsőrendű vádlott S. R. lesz a létrehozott cég tulajdonosa és vezető tisztségviselője is, a társaságot azonban közösen működtetik.

Ennek megfelelően 2014. augusztus 13. napján S. R. megalapította az Elektro-Hardver Mánia Kft-t, amely a cégnyilvántartásba 2014. augusztus 29. napján került bejegyzésre. A cég önálló cégjegyzésre jogosult tagja S. R. lett, az ügyvezetést és a képviseletet ő látta el az egyszemélyes kft.-ben, azonban a vállalkozás bankszámlája felett 2015. február 17. napjától B. vádlott is rendelkezésre jogosult volt. A terheltek az Elektro-Hardver Mánia Kft. tevékenysége keretében, először 2014 őszétől a www.elektro-hardver.eu honlapon, majd 2015 tavaszától a www.video-elektro.eu honlapon webáruházakat kezdtek működtetni, ahol különböző elektronikai és számítástechnikai cikkeket kínáltak eladásra, mindkettejük aktív közreműködése mellett. Az internetes áruházakban a vásárlásra jelentkező vevők egy része a megrendelt termékek ellenértékét az Elektro-Hardver Mánia Kft. bankszámláinak egyikére utalták át vagy fizették be, a megrendelt árucikket azonban nem kapták meg.

Ugyanis a két vádlott, 2014. december 14. napja és 2015. augusztus 6. napja között, az internetes vásárlások során – rendszeres és jogtalan haszonszerzésre törekedve – nem kevesebb, mint 76 sértettet tévesztett meg, ugyanis az általuk eladásra kínált termékek valójában nem is álltak a rendelkezésükre. A vételárnak a sértettek általi kifizetését követően az árucikkeket a részükre nem küldték meg, az sem szándékukban, sem pedig módjukban nem állt, a céljuk kizárólag a sértettek által átutalt összeg megszerzése volt. Nézzünk néhány példát a 76 esetből, hogyan is „működött” a két csaló.

Egy sajószentpéteri sértett 2014. december 13. napján, a terheltek által működtetett www.elektro-hardver.eu honlapon elérhető webáruházból megrendelt egy SEAGATE Backup Plus 4 TB külső merevlemezt. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, így a sértett elutalt 41.765,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget a megadott bankszámlaszámra. Azonban a terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza. Egy egri lakos is hasonló módon járt pórul: szintén 2014. december 13. napján megrendelt egy SONY Alpha SLT-A77II típusú digitális fényképezőgépet. A kedvezőbb ár miatt fizetési módként a vételár előre történő banki utalását választotta, ezért elutalt 311.560,- Ft vételárat, továbbá 1.000,- Ft postai költséget. A terheltek a megrendelt terméket a sértett részére nem küldték el, ugyancsak különféle kifogásokkal álltak elő, majd utóbb a sértett számára elérhetetlenné váltak és az előre átutalt összeget sem fizették vissza.

Szám szerint hetvenhat hiszékeny embert csapott be így S. R. és B. terhelt, 2 millió 804 ezer 253 forintnyi kárt okozva nekik ezzel, amelyből mindössze 100.000,- Ft térült meg csupán. Mindezek miatt összesen 76 rendbeli, különbözőféleképpen minősülő csalás vétségével és csalás bűntettével vádolta meg a két férfit a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.