Hamarosan kezdődik a tavaszi lomtalanítás

facebook megosztás

A szolgáltató hétfőtől várja az igények bejelentését, de maga az akció a megszokotthoz képest kicsit később, május 2-án indul. A társasházi lakók kérésére a konténereket csak később viszik el, a családi házas övezetekben pedig továbbra is szombatonként lesz a lomtalanítás.

- Az idei évben a társasházaknál napközben fogjuk kihelyezni a konténereket, 11 óra körül, és egészen estig kint lesznek, másnap reggel lesznek ürítve. A lakossági igényeknek próbálunk ezzel eleget tenni, illetve megfelelni. Valamint bízunk abban, hogy kihasználva ezt a lehetőséget, mindenki bele tudja helyezni a hulladékát, és később, az év során a szelektív szigetek mellé ezáltal kevesebb lomhulladék kerül - mondta Császár András, a Netta-Pannonia Kft. logisztikai vezetője. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.