Hamburgerevő versenyt is rendeztek a Város napján

facebook megosztás

A legnagyobb étkű férfiakat várták az első chef burger kihívásra az Erzsébet téren.A résztvevőknek egy olyan hamburgert kellett 30 percen belül elfogyasztaniuk, amely több mint egy kiló marhahúsból készült.

Helyben sütött húspogácsák várták az I. Chef Burger Kihívás résztvevőit. Az 5 bátor jelentkezőnek az egyik kanizsai gasztrobár egy speciális húsmonstrumát kellett elfogyasztania. – Ez egy 1 kiló 60 dekás össztömegű kézműves burger. Egy kiló marhahúst tartalmaz, egy házi készítésű hamburgerszószt és zöldségeket, valamint cheddar sajtot, s egy kézműves bucit - említette Kovács Richárd, a Chef of the street séfje.


A burgermonstrum egy kiló marhahúsból, zöldségekből, cheddar sajtból és egy kézműves buciból állt

A versenyzőknek maximum fél óra állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy megegyék a burgert és a hozzá járó köretet. A győztesnek azonban alig több mint 14 perc is elég volt ahhoz, hogy minden elfogyjon a tányérjáról. – A technikám lényeg, az egész úgy indul, hogy nem szabad a krumplival kezdeni, mert tele van keményítővel. Azt a végére kell hagyni. A burgert szét kell burítani, hogy hűljön a hús, mert ha meleg, akkor nem tudod megenni - mondta Szollár Róbert, az I. Chef Burger Kihívás győztese.

A program szervezői úgy tervezik, hogy a jövő évi Város napján is meghirdetik majd a chef burger kihívást.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.