Hazatért Szabó-Thomka Hanna, az Exatlon kanizsai versenyzője

facebook megosztás

A sport reality műfajú tévéműsorban kezdetben két csapat, az olimpikonokból, élsportolókból álló Bajnokok és a különböző mozgásformákat szabadidejükben, de magas szinten űző Kihívók vetélkedett egymással. Az extrém ügyességi feladatokból álló megmérettetés egyik legerősebb versenyzője volt Hanna, aki végül a legjobb nyolcig menetelt. Bár a 20 milliós fődíjat nem nyerte meg, de a jelenleg Szombathelyen tanuló kanizsai lány Híradónknak elmondta: így is boldogan tekint vissza Dominikán eltöltött három hónapra.

Nagyon sokat segített az egyetem, hogy felkészített a sportágakból. S ezáltal sokkal egyszerűbb dolgom volt, mint a Bajnokoknak, de a saját csapattársaimnál is. Aztán elkezdtek fejlődni a Bajnokok és a csapattársaim is, így már nehezebb dolgom volt. Kifejezetten élveztem, hogy igazi sportolók álltak mellettem. Örültem, hogy megismertem őket mint embereket, hiszen eddig nem tudtam róluk semmit, csak azt, hogy mit értek el a saját sportjukban. Nagyon sok minden kiderült, így az is, hogy ugyanolyan jó emberek, mint mi. Ez egy kifejezetten nagy élmény volt számomra, hogy ilyet is megtapasztalhattam - fogalmazott a sportoló.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.