Húsvéti köszöntés

facebook megosztás

Fontos az idősek tisztelete, megbecsülése és a generációk találkozása, hiszen napjainkban egyre kevesebbet törődünk egymással – így fogalmazott Cseresnyés Péter, aki idén nagycsütörtökön köszöntötte a Teleki utcai idősotthon lakóit. A miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő már több mint tíz éve minden keresztény ünnepen felkeresi a város és a térség időseket ellátó intézményeit.  

Nagy örömmel és egy kis ajándékkal fogadták a Teleki utcai otthon lakói Cseresnyés Pétert. Az intézményben élők számára különösen fontosak az ilyen ünnepi alkalmak, hiszen sokaknak már nincsenek látogatóik. – Többen vannak olyanok, akiknek mi jelentjük a családot, mert sem unokák, sem hozzátartozók nincsenek. Ezért mindig nagy szeretettel fogadják államtitkár urat, s várakozva néznek az események elé, s örülnek ezeknek a találkozásoknak, programoknak - említette Koller Jutka, a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény igazgatója.

Cseresnyés Péter kanizsai gyerekek rajzaival díszített képeslapokkal, gyümölccsel és csokoládéval kedveskedett a lakóknak. A politikus szerint napjaink egyik legfontosabb célja a fiatalok arra nevelése, hogy tiszteljék szüleiket, nagyszüleiket és az általuk képviselt értékeket. – Azon túl, hogy kapnak egy szép képeslapot, egy szép rajzzal, néhány köszöntő szót is próbálunk mellé tenni. Azt hiszem, korunkban ez az egyik legnagyobb baj, hogy egymással keveset tudunk törődni. Hol azért, mert kevés az időnk, sokszor a saját családunkra, családtagjainkra is és egymásra is, akik addig nagyon jó viszonyban voltunk, sokszor elfutunk egymás mellett, mert azt hisszük, hogy nincs időnk - mondta a politikus.


Idén Cseresnyés Péter mellett Magyar Ferenc és Szakos Lilla is köszöntötte a Teleki utcai idősotthon lakóit

Idén Magyar Ferenc és Szakos Lilla is meglátogatta a Teleki utcai idősotthon lakóit. Cseresnyés Péter ötlete alapján jövőre fogalmazásíró versenyt is hirdetnek majd a szépkorúak tiszteletére. – A jövőben úgy tervezzük, hogy a tankerületi központ diákjai egy, az ünnephez kötődő írásos mű, mondjuk egy személyhez szóló levél formájában köszöntenék az otthon lakóit. Nagyon fontosak ezek az ünnepi alkalmak, ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy legalább ilyen fontos, hogy szülőként, pedagógusként arra neveljük a gyermekeinket, tanítványainkat, hogy a másik embert tisztelő, toleráns, empatikus felnőttekké váljanak - hangsúlyozta Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója. 

A tervek szerint a Zalagyöngye Táncegyüttes fiataljaiból álló csoport is fellépne az idősek köszöntésre rendezett műsoron. Szeretnénk csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a gyerekeket közelebb hozzuk az idősebb korosztályhoz. A Zalagyöngye Táncegyüttes már évek óta tart műsorokat ilyen típusú otthonokban. S nagyon szívesen is jövünk, hiszen nagyon hálásak érte az emberek, hiszen amit mi csinálunk, az az ő múltjuk. S emlékeznek a régi időkre, a régi emlékek eljönnek ilyenkor bennük - tette hozzá Szakos Lilla, a Zalagyöngye Táncegyüttes tagja.

A tervek szerint a karácsonykor már néptáncosok és diákok is köszöntik majd Teleki utcai idősotthon lakóit.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.