I. Festetics György újratemetését tervezik Keszthelyen

facebook megosztás

Halálának kétszázadik évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak, illetve újratemetnék Keszthelyen a város történelmének meghatározó személyiségét, a Georgikont alapító I. Festetics Györgyöt - közölte a város polgármestere.    

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy április 2-án, a néhai gróf halálának kétszázadik évfordulóján a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban szentmisét, majd megemlékezést tartanak a város szervezésében. Az eseményen részt vesz (IV.) Festetics György is.    

A polgármester hozzátette: a Festetics család egyik legkiemelkedőbb személye - Európa első felsőfokú agrárgazdasági iskolájának megalapítója - előtti főhajtásként azt kérte a város közintézményeinek vezetőitől, hogy épületeikre ezen a napon gyászlobogót helyezzenek ki.    

Ruzsics Ferenc kérdésre arról is beszélt, hogy még korábbi kezdeményezése alapján azt tervezték, hogy az évfordulón a plébániatemplom sírboltjából áthelyezik a Festetics-mauzóleumba a gróf földi maradványait. Az 1819-ben bekövetkezett halála előtt ugyanis azt kérte, hogy egy majdan elkészülő családi sírhely legyen a végső nyughelye, s bár 1925-ben elkészült a temetőben a Festetics-mauzóleum, azóta még nem történt meg az újratemetés.    

A Mexikótól Monacóig a világ számos táján élő leszármazottak elfoglaltságához is igazodva várhatóan június végén, állami szerepvállalással történhet meg Keszthelyen I. Festetics György újratemetése - jelezte a polgármester.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.