Ifjúsági zarándoklatot tartott a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat

facebook megosztás

A lelkiségi sétán a borsai, a tótszerdahelyi és murakeresztúri iskola diákjai vettek részt. Hosszúvölgytől gyalogoltak a homokkomáromi templomig, az úton horvát imákat és énekeket tanultak. A program fő célja, hogy minél több fiatal csatlakozzon a horvát nyelű hitélethez. Az ifjúsági zarándoklaton húsvéti meglepetés is várta a gyerekeket. A programot tavaly szervezték meg először, a sikerét pedig jól jelzi, hogy idén kétszer annyi diák vett rajta részt, mint egy évvel ezelőtt.

Minden év július 13-án horvát nyelvű szentmise van itt. Így, a felnőtt hívek – hála Istennek – nagyon szépen bekapcsolódtak a misébe. Most az volt a célunk, hogy találjuk meg a lehetőséget a fiatalok részére is. A zarándoklatot a múlt évben rendeztük meg először, a három általános iskola, ahol horvát nyelvoktatás folyik, tehát a borsfai, a tótszerdahelyi és murakeresztúri iskola diákjai vannak itt. S ha már zarándoklat, Hosszúvölgytől kezdtük a gyaloglást, természetesen útközben horvát nyelvű imákat és az énekeket gyakoroltuk - fogalmazott Vargovics Józsefné, a nagykanizsai horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.