Indulhat a korzózás – átadták a sétálóutcát

Indulhat a korzózás – átadták az Ady Endre utca felújított és sétálóutcává alakított szakaszát. A csaknem 291 millió forintos beruházás az elmúlt évek fejlesztéseihez és a belvárosi rehabilitációhoz hasonlóan azt a célt szolgálja, hogy Nagykanizsa még élhetőbb legyen, egyúttal a vállalkozásoknak és a kereskedéseknek vonzó lehetőséget kínáljon. Az ünnepségen a város legújabb köztéri alkotását, a Kereskedő Feleségek szobrát is leleplezték.

Az új sétálóutca ékköve lett az a szobor, amelyet Velenczei Ferenc vállalkozó adományozott a városnak. Sörös Rita szobrászművész alkotása, a Kereskedő Feleségek a 19. századi Nagykanizsának állít emléket, de ma is szerencsét hozhat azoknak a vállalkozóknak és utazóknak, akik megsimogatják a korzózó hölgyek kezét.


A Kereskedő Feleségek, valamint a mecénás és az alkotó: Velenczei Ferenc és Sörös Rita (Fotó: Gergely Szilárd)

Az Ady utca Fő út és Zrínyi utca közötti szakaszát azért alakították sétálóutcává, hogy a belváros az itt lakóknak még élhetőbb legyen, a cégek és szolgáltatók pedig vonzó befektetési lehetőséget lássanak benne.

– Régi álmunk volt, hogy Nagykanizsán is legyen sétálóutca, mint más városokban. Azt szeretném, ha a sétálóutcák száma és nagysága majd növekedne, hiszen egy belváros akkor nyújt igazán jó hangulatot, hogyha minél több helyet meg lehet közelíteni gyalogosan, sokat lehet sétálni, és nem kell kerülgetni az autókat – mutatott rá Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A munkálatok során korszerűsítették az elöregedett víziközműveket is, amelyek miatt korábban gyakran volt itt csőtörés. A mintegy 290 millió forintos fejlesztésre a Területi Infrastrukturális Fejlesztések előirányzatából nyílt lehetőség. Az összesen 2 milliárd forintos kormányzati támogatásból folyamatosan végzik az utak és járdák felújítását a városban.


A sétálóutcával a kanizsaiak régi álma vált valóra (Fotó: Gergely Szilárd)

– Abban bízom, hogy az érintett 20 helyszín – amibe az utak és járdák mellett a Princi-híd is beletartozik – az ősz végére elkészül, mindannyiunk örömére. A mostani átadáson, ahogy az arcokat és a pillantásokat figyeltem, azt láttam, hogy nemcsak én örültem, hanem mindenki, aki itt volt, és boldog, hogy kaptunk egy ilyen ajándékot – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

A polgármester nemcsak a tervező és a kivitelező munkáját, hanem a városlakók türelmét is megköszönte. Az avatáson egyúttal a Zrínyi utca felújított szakaszát is megnyitották a forgalom előtt.