„Isten ezzel bízott meg bennünket…”

2019. ápr. 13.

A Szivárvány EGYMI diákjai nyerték meg a tanulásban akadályozott gyerekek megyei komplex tanulmányi versenyét, és ezzel ők képviselhetik Zalát az országos döntőben. Kanizsán a megye öt fejlesztő intézményének hatodik és hetedik osztályosai versengtek. A résztvevőket – diákokat, pedagógusokat, szülőket – Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte. Beszédét – amely „útravaló” lehet mindannyiunknak – változatlan formában közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Kollégák, Versengő Fiatalok!

Pedagógusként és magánemberként is mondom: hitem szerint Isten a világot szépnek teremtette, s benne, áldással, szépnek született minden élet.

Nem egyformának – de egyaránt szépnek és értékesnek.

Amikor itt állok önök között, látva a verseny izgalmától kipirosodott gyerekarcokat, arra gondolok: milyen hosszú út vezetett eddig a napig. Mennyi munka, féltés és szeretet van amögött, hogy ezek a fiatalok ma – erőt és bátorságot merítve pedagógusaik és szüleik határtalan elkötelezettségéből – megméretik magukat.

Tudom, egy verseny, pláne a mai világban, a másodpercekről, a centiméterekről, a pontszámokról, a helyezésekről szól. Ezt szoktuk eredménynek hívni.

De tegyük félre a hétköznapok megszokott gondolatait, fordulatait, tegyük félre a sztereotípiákat, tegyük félre mindazt, amit általában gondolni szoktunk.

Tegyük félre, és mondjuk ki bátran: az az eredmény, hogy ezek a gyerekek itt vannak, eljöttek, és várják a kihívásokat, a feladatokat,amelyekre felkészültek, amelyeket meg tudnak oldani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Kollégák!

Azt hiszem, a mi hivatásunk, a pedagógia, pont erről szól. Arról, hogy hitet és reményt adjunk a gyerekeknek és szüleiknek. Hogy tudásunkkal, szeretetünkkel terelgessük a ránk bízott életeket egy olyan jövő felé, amelyben megtalálják a helyüket, amelyben boldogan élhetnek.

És ehhez nem csupán – vagy elsősorban nem – a képletek, évszámok kellenek.

Hanem a szeretet, a bátorítás, az odaállás.

A lélek, amelyet mi mindannyian azért kaptunk odaföntről, hogy segítsünk, utat mutassunk. Ha kell, a tudománnyal, de ha kell, emberi rezdüléseinkkel, tartásunkkal, hitünkkel.

Kedves Vendégek!

Nem dolgom ma a verselemzés, de a magyar költészetet és kultúrát szerető emberként engedjék meg nekem, hogy saját érzéseim, gondolataim után, zárásként, gyerekkorom egyik kedvelt verséből idézzek néhány sort – vállalva, hogy önkényesen válogatok, s kötök össze részleteket.

Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verséről van szó, amelyet, azt hiszem, mindannyian ismerünk.

„Nem bírtam vele, tönkrenyúzott, / de azért tetszett a kicsi, / s végül, hogy megrakni ne kelljen, / leültem hozzá játszani.”

„És megnőtt a magas, a messze, / és csak a padló volt enyém, / mint nyomorult kis rab mozogtam / a szoba börtönfenekén.”

„És ijesztő volt odalentről, / hogy olyan nagyok a nagyok, / hogy mindent tudnak és erősek / s én gyönge és kicsi vagyok.”

„Tenni akartam, bosszút állni, / megmutatni, hogy mit tudok. / Negyedóra – és már gyűlöltem / mindenkit, aki elnyomott.”

És e ponton hadd vessem közbe: ugye, emlékszünk még, hogy a vers végén mi történik. Ha belehelyezkedünk a történetbe, szinte érezzük, ahogyan kicsiként és védtelenként nézünk a világba, amelyben olyan nagyok és erősek a nagyok…

De ekkor Lóci újabb csínt követ el, mi pedig hirtelen, ismét felnőttként, dühösen reagálunk. Ám eszünkbe jut rögtön, hogy honnan jöttünk. Onnan lentről, ahol mi is kicsik és védtelenek voltunk.

Hitem szerint a vers zárásaként utat mutat mindannyiunknak – szülőknek, pedagógusoknak és a társadalom minden tagjának:

„– No, ne félj, – mondtam csendesen. / S magasra emeltem szegénykét, / hogy nagy, hogy óriás legyen.”

Hitem szerint Isten ezzel bízott meg bennünket, mert Ő tényleg szépnek teremtette a világot.