Jézus keresztre feszítését ábrázoló türelemüvegek lettek a hónap műtárgyai

facebook megosztás

Jézus keresztre feszítését ábrázolják azok a türelemüvegek, amelyeket a hónap műtárgyaként állítottak ki a Thúry György Múzeumban.

A türelemüvegek Magyarországon a 18. században terjedtek el, és általában ügyes kezű pásztorok, börtönben raboskodók vagy megsérült bányászok készítették, többnyire orvosságos üvegcséből. A palackokba szánt jeleneteket olykor előre elkészítették, máskor elemenként helyezték az üvegbe apró csipeszek, fogók és drótkampók segítségével. A bányásztémák mellett közkedvelt volt a múzeumban is látható, a kálváriát részletgazdagon bemutató türelemüveg.


Variációk egy témára. A türelemüvegekben számtalan apró bibliai szimbólumot elrejtettek (Fotó: Gergely Szilárd)

– A jellegzetes motívumok között találjuk a Krisztus keresztjénél álló katonákat vagy Máriát, Mária Magdolnát és Arimateai Józsefet – nagyon ritkán még a két lator is helyet kapott az üvegekben. Emellett olyan apró részleteket is láthatunk, mint a kakas, amely egyrészt a hajnal hírnöke, másrészt arra utal, hogy Péter háromszor megtagadja Jézust. Gyakran helyeztek el az üvegben vizes edényt vagy korsót, amiről eszünkbe juthat: Pilátus kézmosással jelezte, hogy ő vétlen Jézus halálra ítélésében – mondta el kérdésünkre Kiss Nóra néprajzkutató.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.