Kedden áll először bíróság elé egy sikkasztó biztosítási ügynök, valamint az intim fotókkal zsaroló szabolcsi pár

facebook megosztás

A sikkasztó biztosítós és a zsaroló pároson kívül folytatódik a bűnpere a zalaegerszegi Studio Music Clubban garázdálkodó lengyel fiataloknak is.

Sikkasztott a biztosítási ügynök

A tavalyi esztendőben volt egy ehhez nagyon is hasonlító bűnügy Zalában. Akkor azt írtam, hogy nem egyszerű a biztosítási ügynökök dolga, hiszen egész nap talpalnak, és az ügyfeleket győzködik, hogy kössenek már egy biztosítást velük. És pont ezt a nem egyszerű munkát tette még nehezebbé a tisztességes munkatársainak akkor egy zalabéri, 47 éves nő, aki üzletkötőként nem csupán a kenyéradó biztosítóját, de a jóhiszemű üzletfeleit is átverte. A mostani bűneset „főszereplője”, M. B. szintén egy zalai nő. A negyvenes évei közepén járó, biztosításokkal házaló, zalaegerszegi nő egy jómódú és hiszékeny testvérpárt szemelt ki magának célpontként, majd évekig okozott kisebb-nagyobb kárt nekik: végül milliókkal vágta át őket, mire a függöny legördült… Mindezt azért, hogy ő minél nagyobb jutalékot kaphasson. M. B. holnap áll először a Zalaegerszegi Járásbíróság elé, ahol dr. Sinkó Vilmos dönt majd a sorsáról.

A most a negyvenes évei közepén járó, zalaegerszegi nő 2007. szeptember 14. és 2010. július 10. napja között üzletkötőként állt az egyik biztosító zrt. alkalmazásában. M. B. ezen időszakban ismerte meg a sértettet, aki a közvetítésével életbiztosítási szerződést kötött: a sértett a biztosítás díját éveken keresztül, csoportos beszedési megbízás alapján, folyamatosan fizette, egészen 2012. szeptemberéig. A terhelt 2012. május 15. napjától egy másik biztosítóhoz ment dolgozni, megbízási szerződéssel, mint függő ügynök. A megbízási szerződés alapján a terhelt nő, tiszta jutalékos rendszerben dolgozott. A vádlott akkor volt jutalékra jogosult, ha a biztosító az ajánlata alapján biztosítási szerződést kötött és a szerződő fél a biztosítás díját huzamosabb ideig fizette is. A jutalékszabályzat szerint a terhelt a szerződéskötéskor megítélt jutalékot teljes egészében megtarthatta, ha a biztosított legalább 24 hónapig folyamatosan fizette a biztosítási díjat. Emiatt a vádlott nőnek az volt az érdeke, hogy minél több biztosítást közvetítsen, és azok legalább 24 hónapig fennmaradjanak.

Ezért M. B. 2012. október elején megkereste a sértettet, hogy az életbiztosítását vigye át az új biztosítójához. Sikerült is meggyőznie a sértettet, aki 2012. október 03. napján visszavásárlási igényt jelentett be a korábbi biztosítójánál: a biztosító 2012. október 12. napján 1.314.481,-Ft-ot át is utalt a sértett folyószámlájára. Ezen ügyintézés kapcsán ismerkedett meg a biztosítós nő a sértett lánytestvérével, aki megkérte a terheltet, hogy az ő biztosításait, megtakarításait is nézze át és adjon neki tanácsot. A terhelt kapva kapott az alkalmon: a nővel is megszüntettette – egy kivételével – a megtakarításait, valamint a biztosításait és rábeszélte arra, hogy ő is az új biztosítójánál kössön úgynevezett „megtakarítási” életbiztosításokat.

M. B. a biztosítótól kapható minél több jutalék megszerzése érdekében – ezt a célt természetesen a sértettek elől elhallgatva – 2013. márciustól kezdődően rábeszélte a sértetteket, hogy vásároltassák vissza a biztosítóval a biztosítási kötvényeiket és a biztosító által visszautalt-visszafizetett pénzből kössenek – rajta keresztül – új biztosításokat. A sértettek ezt meg is tették, majd a részükre a biztosító által kiutalt összegeket átadták a terheltnek azzal, hogy a pénzt az általa hivatkozott biztosítási kötvényekbe fektesse. Mivel ezek az úgynevezett „átkötések” pénzügyileg előnytelenek voltak a sértettek számára, a biztosító területi vezetője telefonon többször is megkereste őket, akik azonban a terhelttel egyeztetve, a terhelt ígéreteiben továbbra is bízva, minden alkalommal elhárították a területi vezető közeledéseit.

A női sértett összesen 8.380.000,-Ft-ot, míg testvére 1.970.000,-Ft-ot adott át a terheltnek azzal a céllal, hogy a pénzt valamilyen – rajta keresztül megkötött – új életbiztosításba fektesse. A vádlott azonban az átvett pénzből csak néhány százezer forintot fordított erre a célra, a többi pénzzel ismeretlen módon rendelkezett.

A sértettek 2015 végére már egyáltalán nem tudták követni a terhelt által hivatkozott biztosításkötéseket és ügyintézést, ezért a testvérpár női tagja 2015. novemberében felszólította a vádlottat, hogy tájékoztassa őket a befektetéseik állásáról, és a pontos egyenlegről. A biztosítós nő és a sértettek egy zalaegerszegi vendéglőben találkoztak, és ott a terhelt azt a valótlan tényt közölte velük, hogy a nőnek 10.040.957,-Ft megtakarítása van, míg a férfinek 2.271.531,-Ft. Ezen a találkozón mondta azt is a terhelt a sértetteknek, hogy át fog menni egy másik biztosítóhoz és majd oda átviszi a sértettek megtakarításait is, amibe ők bele is egyeztek.

A biztosítós nő egyéni vállalkozóként, 2016. január 25. napjától valóban egy másik biztosító biztosításközvetítője lett és folytatta a korábbi gyakorlatát, miszerint a sértettekkel új életbiztosításokat köttetett, azzal, hogy a befektetéseiket majd abban fogja a továbbiakban kezelni. Mivel a testvérpár továbbra sem kapott részletes tájékoztatást, kimutatást a befektetéseikről, megkísérelték felvenni a kapcsolatot az „aktuális” biztosítójukkal. Amikor ezt M. B. megtudta, a sértettek megnyugtatására, ismeretlen körülmények között beszerzett két, a biztosító nevében 2016. május 01. napjával kiállított hamis kötvényt, miszerint a sértetteknek a biztosítónál egy 10.040.957,-Ft-os, és egy 2.501.823,-Ft-os megtakarítása van.

A testvérpár női tagja azonban már nem bízott a biztosítós nőben, és rövid úton kiderítette, hogy a két kötvény hamis: ezt közölte is a terhelttel és azt is megmondta neki, hogy ügyvédhez fog fordulni. A terhelt 2016 júliusában még egy utolsó próbálkozást tett a testvérek megnyugtatására: ekkor már arra hivatkozott, hogy Budapesten, a biztosító egyik férfi alkalmazottja tulajdonította el a sértettek befektetéseit, de ne aggódjanak, mert ő majd visszafizeti – igaz, részletekben – a kárukat. Ezután persze „egyenes út” vezetett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, a nyomozás végén pedig a Zalaegerszegi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat M. B. ellen.

A zalaegerszegi Studio Music Clubban garázdálkodtak a lengyel szurkolók

Holnap folytatódik Zalaegerszegen azoknak a lengyel fiataloknak a bűnpere, akik tavalyelőtt februárban az egyik megyeszékhelyi szórakozóhelyen garázdálkodtak. Az öt lengyel fiatal, F. K. S. és 4 társa a lengyelországi Krosno városából érkezett a zalai megyeszékhelyre 2017. február 10-én, az esti órákban, a másnap megrendezésre kerülő ZTE – Újpest futball mérkőzés megtekintése céljából, a testvérvárosi kapcsolatok alapján.

2017. február 11. napján, éjfél körül jelentek meg az ittas állapotban lévő vádlottak az egyik zalaegerszegi szórakozóhelyen rendezett szalagavatós bulin, amely rendezvény nyilvános volt, így azon bárki részt vehetett. A terheltek a szórakozóhelyen újfent alkoholt fogyasztottak, majd egymással beszélgetve, illetve táncolva múlatták az időt. Éjjel egy óra körül mentek oda a lengyel fiatalok egy társasághoz, amelynek nőtagjaival beszélgetést kezdeményeztek. Mivel a lányok nem szerettek volna velük társalogni, a társaságukban lévő, magyar állampolgárságú, fiatalkorú fiú megpróbálta eltolni a tolakodó módon közeledő lengyelt. Erre fel dulakodás, majd verekedés alakult ki a szórakozóhelyen, amelybe a biztonsági őrök is bekapcsolódtak, megpróbálva megfékezni a fiatal lengyelekből álló, garázda társaságot, nem sok sikerrel. A tömegverekedéssé fajuló dulakodásnak az időközben riasztott, és helyszínre érkező rendőrjárőrök vetettek véget, éjjel negyed kettő tájékában.

A fiatal lengyel terheltek a cselekményükkel olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban – így a nyilvános rendezvényen tartózkodókban – megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, valamint a tettlegességük következtében sérüléseket is okoztak. Mindezek miatt az öt külföldi fiatalt garázdaság bűntettével és testi sértéssel is megvádolta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, bűnösségükről dr. Kovács Erzsébet tanácsa fog majd dönteni. Holnap további tanúk meghallgatása, ennek függvényében pedig ítélethirdetés várható.

Egymilliót zsarolt ki, intim képekkel fenyegetve egy szabolcsi pár egy zalaszentgróti férfitől

Az internetes társkeresők komoly veszélyeket is rejthetnek a meggondolatlan – vagy nevezzük inkább könnyelműnek, jóhiszeműnek? –, párjukat kereső, magányos embereknek! Ezért ne küldjünk magunkról intim felvételeket senkinek! Ez a rövid summája a következő büntetőügynek, amelyben zsarolással csikart ki P. F. és társa több, mint egymilliót egy zalaszentgróti férfitól, miközben a magáról küldött szexképek nyilvánosságra hozatalával fenyegették. A zsaroló szabolcsiak holnap állnak először a Keszthelyi Járásbíróság elé, ahol az ő kihallgatásuk, valamint a szerencsétlenül járt sértett meghallgatása várható: P. F. és társa sorsáról dr. Szilbereki-Vajda Dóra büntetőbíró dönt majd.

A 39 éves, nyíregyházi férfi – P. F. – és egy 48 éves, nyírbogdányi nő 2017. augusztus hónapjában, hamis fényképek felhasználásával, „Dombrádi Katalin” álnéven hoztak létre egy álprofilt egy internetes társkereső oldalon, majd rövidesen felvették a kapcsolatot a zalaszentgróti lakos sértettel, aki ebben az időszakban már regisztrált felhasználója volt az oldalnak.

A sértettel a hang „alapú” beszélgetéseket az I. rendű terhelt – P. F. – élettársa, a büntetőügy II. rendű vádlottja folytatta skype-hálózaton keresztül, míg a szöveges üzenetváltások szintén a II. rendű terhelt telefonján zajlottak. Ennek során a szabolcsi pár arra vette rá a sértettet, hogy – a társkereső oldal profiljába illő – intim jellegű fényképfelvételeket küldjön magáról, amelynek a sértett végül eleget is tett. A beszélgetések a II. rendű vádlott nő és a sértett között szinte napi rendszerességgel folytatódtak, majd 2017. október hónapjában a nő különböző indokokra – vonatjegy vásárlása, gyermek betegsége stb. – hivatkozva pénzt kért a sértettől. Miután a sértett elzárkózott ettől, a terheltek fenyegető jellegű üzeneteket intéztek felé, miszerint a telefonszámát emelt díjas szolgáltatású oldalakon regisztrálják, melyből a sértettnek jelentős anyagi kára keletkezik majd. Illetve a fenyegetések között szerepelt az is, hogy a sértett által küldött képeket megosztják majd az ismerőseivel.

A fenyegető tartalmú üzenetek a későbbiek során – már kizárólag jogtalan haszonszerzési céllal – arra irányultak, hogy a sértettet különböző pénzösszegek átutalására kényszerítsék. A terheltek az üzeneteket telefonokról küldték a sértett számára, aki tartva attól, hogy intim tartalmú fényképei valóban közzétételre kerülnek, a követeléseknek eleget tett és a vádlottak által követelt összegeket bankszámlára utalta. A sértett az átutalások alkalmával többször is jelezte, hogy további pénzt nem kíván juttatni a terheltek számára, illetve a már átutalt összegeket kéri vissza. Ekkor azonban a zsaroló páros férfitagjától, jellemzően durva hangvételű, fenyegető üzeneteket kapott, melyek közül több is arra utalt, hogy a sértett telefonszáma már regisztrálásra került olyan szolgáltatásokra, ahonnan jelentősebb összegű terhelés érkezik majd a számlájára. A vádlottak fenyegetéseinek hatására a sértett 2017. szeptember 5. napja és december 20-a közötti időszakban, 52 alkalommal utalt – alkalmanként 2.000 és 80.000 Ft közötti – összegeket a szabolcsi pár által megadott bankszámlára, összesen 1.077.250,- Ft értékben.

Ezen kívül a vádlottak, hasonló fenyegetések alkalmazásával 2017. november 24-e és december 29-e közötti időszakban – 5 alkalommal – összesen 33.000,- Ft értékű mobiltelefon-egyenleg feltöltésre is rákényszerítették a sértettet, aki a követelt feltöltéseket a megadott telefonszámokra el is végezte. A sértett végül 2017. december 29-ét követően – a terheltek által továbbra is nagy számban küldött fenyegető üzenetek ellenére – további pénzt már nem utalt át a fenti bankszámlaszámra, hanem 2018. január 3-án a rendőrséghez fordult. A szabolcsi zsarolók, az egymással szándékegységben megvalósított, folytatólagos cselekményükkel a sértettnek összesen 1.110.250,- Ft kárt okoztak, ami végül nem térült meg. Mindezek miatt a Keszthelyi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt emelt vádat P. F. és női társa ellen a Balaton-parti város járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.