Kihirdették a megyei szövegértő verseny eredményeit a Kőrösi-iskolában

Az ünnepélyes eredményhirdetést a Kőrösi-iskola kórusának műsora nyitotta meg, majd az intézmény vezetője elmondta, a jó szövegértés az élet számos területén előnyt jelenthet majd a fiataloknak. – Amikor gondolkodunk, hogy mi is az a szövegértés verseny, akkor az olyan egyszerűnek tűnik, hogy szövegértés. Ezt gondolhatjuk róla. Pedig milyen sokféle szöveg létezik. Ha végiggondoljuk, vannak szépirodalmi szövegek, versek, különböző ismeretterjesztő dokumentumok, de vehetünk akár egy menetrendet, egy használati útmutatót. S ezekkel a gyerekek mind találkoztak is ezen a versenyen - fogalmazott Smolcz Frigyes, Kőrösi-iskola intézményvezetője.


Az elismeréseket Smolcz Frigyes intézményvezető és Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója adta át

A legjobbaknak járó elismerést Smolcz Frigyes intézményvezető és Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója adta át. A hetedikesek versenyét – az egész mezőny egyik legmagasabb pontszámát elérve – a kőrösis Pál Júlia nyerte meg. – Nem gondoltam, hogy nyerni tudok, mert nehéznek éreztem a feladatokat. 7 feladatot kellett megoldani, volt benne sima szöveg, ismeretterjesztő, s volt benne egy reklám is - említette a győztes diák.

A házigazda iskola tanulói közül öten is évfolyamuk legjobbjai között végeztek, sőt, hárman meg is nyerték a Kőrösi Csoma Sándor megyei szövegértő versenyt.