Lányunokád van, apa!
Elindult a május 26-i választás kampánya, soha nem látott téttel: a bevándorlást meg kell állítani! A támogató aláírások gyűjtése során nem kevés szívderítő tapasztalat éri az aktivistát, hiszen rengeteg remek emberrel beszélget. A legszebb, amit hallottam, a címben. „Döntöttem”, és bólintott lánya figyelmeztetésére a hezitáló nagyapa.
Lányunokád van, apa! (Fotó: KanizsaTV)
Egymásnak ellentmondó közmondások? Az se bolond, aki hallgat – vonatkozik ez a régi mondat arra, a kulturált ember nem fröcsög. Ám él egy másik igazság is: Szóból ért a magyar ember. Kizárja a kettő egymást? Aligha. Mint oly sokszor, mindkettőre szükség van a maga idejében.
Visszatérő téma: az internetet olvasva, buszon utazva az a benyomás támadhat, mekkora túlerő áll a nemzeti oldallal szemben. Ki szavazott itt a Fideszre? – csodálkozott az egyszeri asszony, elfeledkezvén az elsőként idézett közmondásról.
Az internetre pedig a nyomtatott sajtó korából származó szólás áll: A nyomdafesték mindent elbír. A világhálóra bárki bármit beírogathat, azt is, ami köszönő viszonyba sincs a valósággal. Aki pedig ilyen véleménybuborékban él, könnyen úgy járhat, mint tavaly áprilisban az ellenzék. Szembejött vele a valóság. (Nyersebben is fogalmazhatnék.) A sok kis párt arra való csak, többnek tűnjenek, minthogy parlamentben, sajtóban több megszólalásuk van. Pedig csak egy alom! – mondta ki valaki. Egy torta nem lesz nagyobb, ha sok szeletre szeletelik, de attól se, ha újra összetapasztják azokat. Összeállásuk csak feltüzelte, felébresztette a kényelmessé váló nemzeti oldalt.
A hallgatás mögött azonban, úgy érzem, más is lappang, nem csak kulturáltság. Itt bizony több mint 40 évig diktatúra volt. Előbb kemény diktatúra. Aztán? Nem volt szükség a legkeményebb eszközökre, mert célt értek már kevesebbel is. A puha és kemény diktatúra közötti különbségtétel tévedéséről szokta leszögezni M. Kiss Sándor: Csak diktatúra van, amelynek csupán az eszközrendszere lehet különböző. Ugyanazt akarta a Rákosi-féle brutalitás és a Kádár-féle benyálazó, mindenkit cinkossá tenni szándékozó hatalomgyakorlás. Nemzedékeket félemlítettek meg, és a demokratikusan visszaszavazott elvtársak sem válogattak az eszközökben. Vipera, szemkilövetés, lovasroham. Emlékszünk.
Ezért hatalmas jelentőségű, hogy választásról választásra több százezres nagyságrendben vállalják magukat a szimpatizánsok, névvel, címmel, elérhetőséggel. Nem félünk! Utcán is meg merünk állni a narancssárga dzsekis standjánál. Kis város vagyunk, a szomszéd is tudja rólam, én is tudom a szomszédról.Nem csak publicistáink mondják ki a televíziókban derűsen, határozottan, mégse durván – Nagykanizsán is. Egyszer biztosan eljutunk oda, mint a boldog, diktatúrát sosem látott Amerika: köztudott, ki a regisztrált republikánus szavazó.
És a hideg borsózik a hátunkon, ha belegondolunk: Újra Gyurcsány? (Fotó: Facebook)
Tapasztaltam, az átlagembert felháborítja, ha ostobának nézik. Vagy feledékenynek. Átlát a szitán az „egyszerűnek” mondott munkásember is: Az Európai Egyesült Államok azt jelentené, ha hoznak egy törvényt: a migránsokat be kell engedni, az ellen nem tehetnénk semmit. Abból nem esznek! – hallottam. Dobrev Klára nevét meglátva jól emlékezett egy férfi, hangosan Apró Antalt emlegette. A bolhapiacon a közelmúlt kanizsai figuráit látva pedig valaki megjegyezte: – Micsoda arcok! Kudarcok!
Mi lett volna, ha 2015 migrációs rohama idején nem Orbán a miniszterelnök? (Fotó: MTI)
Mi lett volna, ha…?
Alternatív konfliktus szimulációnak is nevezik az eleddig történelmietlennek mondott kérdésfeltevést: Mi lett volna, ha…? Egyik történelmi magazinunk vette sorra eképpen a magyar történelem tragikus fordulópontjait. De feltesszük-e a kérdést fordított esetben is? Amikor szerencsés kimenetele lett egy válságnak? Mi lett volna, ha 2015 migrációs rohama idején nem Orbán a miniszterelnök? Ebbe belegondolva még az eredetileg baloldaliak is bevallják: Ezt jól csinálja az Orbán! És a hideg borsózik a hátunkon, ha belegondolunk: És ha Gyurcsány regnált volna akkor? A jövőre nézve pedig? Újra Gyurcsány?
Papp János