Május 6. napjára tűzték az első tárgyalást a 12 évvel ezelőtt, Reziben elkövetett gyilkossági ügyben

facebook megosztás

2019. május 6-ára tűzte az első tárgyalási napot a Zalaegerszegi Törvényszék annak a férfinak a bűnügyében, aki 2007-ben megfojtotta unokahúgát, majd holttestét elásta a pincében. Bár a férfi bevallotta bűnösségét az úgynevezett előkészítő ülésen, még március elején, mikor először vitték a törvényszékre, azonban vallomástétele akadozott, így nyilatkozatát dr. Gergye Tamás büntetőbíró aggályosnak tartotta, s úgy ítélte meg, hogy a vallomás nem alkalmas arra, hogy döntést lehessen hozni az ügyben. Ezért kerül majd sor tárgyalásra májusban. A 2019. május 6. napjára tűzött tárgyalás részleteiről dr. Bartalné dr. Mentes Juditot, megyénk törvényszékének sajtószóvivőjét kérdeztem.

A vád szerint a vádlott 2006. évet megelőzően szexuális viszonyt tartott fenn az akkor 16 éves unokahúgával. A férfi ebben az időben édesanyjával lakott egy zalai kistelepülésen, ahol a sértett alkalmanként meglátogatta. A vádlott az együttlétekért pénzt és cigarettát adott a lánynak.

2007. május 16-án reggel a sértett nem szállt fel arra a buszra, amellyel iskolába szokott járni, helyette a vádlottat látogatta meg, hogy pénzt kérjen tőle. Ez alkalommal vitatkoztak, majd a férfi egy zsinórt tekert a lány nyaka köré és megfojtotta. Miután a sértett délután nem ért haza, szülei keresni kezdték az ismerősöknél, rokonoknál. A keresésbe a vádlott is bekapcsolódott annak ellenére, hogy a lány holttestét napközben édesanyja házának pincéjében elásta.

A 2019. március 7-én megtartott előkészítő ülésen a férfi bírói kérdésre kijelentette, hogy beismerő vallomást tesz és lemond tárgyaláshoz való jogáról. Bár bevallotta bűnösségét, vallomástétele akadozott, az általa elmondottak nem egyeztek meg mindenben a vádiratban foglaltakkal. A férfi a bíróság előtt például az elkövetés idejeként egy nappal későbbi időpontot határozott meg, valamint elmondása szerint a sértettel csak a gyilkosság napján létesített szexuális kapcsolatot, azt megelőzően nem. Nyilatkozatát a bíróság aggályosnak tartotta, úgy ítélte, nem alkalmas arra, hogy az előkészítő ülésen döntést lehessen hozni az ügyben, így azt tárgyalásra utalta.

A bíróság az első tárgyalási napon, 2019. május 6-án 9 órakor a vádlott további kihallgatásával, valamint a tanúk és a szakértők meghallgatásával folytatja az eljárást.

Hírportálunk más forrásból úgy értesült, hogy a most 49. évében járó, Reziben élő vádlott, B. János István nem először áll a bíróság előtt: 1994 szeptemberében 10 év fegyházbüntetésre ítélték életellenes bűncselekmény elkövetése miatt, amelyből 2001. január végén, feltételesen szabadult. Eztán Reziben élt, és itt követte el a gyilkosságot is.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.