Megalakult a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesületének Zalakarosi Csoportja

facebook megosztás

A társulás elnökének Bán Józsefnét választották. A tegnapi sajtótájékoztatón kiderült: a csoport közösségkovácsoló programokat és akadálymentesítési projekteket akar szervezni. A zalakomári csoport megszűnése után különösen fontossá vált egy Nagykanizsa vonzáskörzetében működő mozgáskorlátozott egyesület megalapítása. A zalakarosi esélyegyenlőségi terv részeként ez a fürdővárosban valósult meg. Úgy gondolom, mint polgármester, hogy ezt támogatnunk kell. Nem csak a csoport sajátos helyzetéből fakadóan, hanem város filozófiája miatt is, hiszen Zalakaros az egészség városa, az egészség a legnagyobb kincsünk, a gyógyhelyi cím is erről szól. Természetesen figyelnünk kell azokra az emberekre, akik a szolgáltatásainkat, lehetőségeinket próbálják igénybe venni, egészségüket visszanyerni vagy teljesebbé tenni az életüket - fogalmazott Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

A zalakarosi csoport több területen is segíteni fogja a település önkormányzatának munkáját.–  Sokféleképpen tájékoztatjuk majd a várost, ők pedig tudják tájékoztatni a lakosságot. Erre kértünk lehetőséget, időt, keretet és formát. Fontos az információáramlás, ez döntő ebben a dologban. A másik fontos tényező: amennyiben a város akadálymentesítési terveket fogalmaz meg vagy éppen gondolkodik rajta, s most éppen egy járda és kerékpárút-átadás lesz, ha egy ilyen terv megvalósul, akkor had szólhassunk hozzá - mondta Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesületének elnöke.

A csoport vezetőjének Bán Józsefnét választották. A zalakarosi egyesülethez kortól és nemtől függetlenül várják új tagok jelentkezését.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.