Megvannak a győztes kupakképek

facebook megosztás

Csaknem egytonnányi alkotás készült – kihirdették a kupakképépítő verseny eredményét. A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ már negyedik alkalommal szervezte meg a jótékony célú megmérettetést óvodások, általános és középiskolások, valamint idén először baráti társaságok számára. Ezúttal 21 remekmű született az emberszeretet témakörében.

Idén összesen több mint 600 óvodás, diák, óvónő, tanár, barát vállalta a közösségépítő, izgalmas feladat megvalósítását. A verseny során 983 kilogramm műanyag kupakból készült kép, ezekre 8308 szavazat érkezett az interneten. A kupakokat már leadták, az azokért kapott pénzzel a „Segíts, hogy segíthessünk” Alapítványon keresztül a hátrányos helyzetű gyermekeket, rászoruló családokat támogatják. – Ez egy igazi körforgás, ami mutatja, hogy a szeretet egy dinamikai erő, mégpedig a legnagyobb dinamikai erő, ami mellett sajnálatosan még egy ilyen erős erő van a Földön, azt pedig úgy hívjuk, hogy agresszivitás. De csak a szeretet tudja mintegy ellenpólusként felvenni a versenyt, illetve legyőzni – vélekedett dr. Kaszás Gizella, a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója.


Az eredményhirdetésen Dr. Kaszás Gizella köszöntötte a résztvevőket (fotó: Bakonyi Erzsébet)

A polgármester nemcsak a jótékonysági akciót méltatta, hanem az emberszeretetről készült képeket is. – Minden kép elgondolkodtatja az embert, amikor odaáll elé. Mit lát? Egy gyermekét megsimogató édesanyát, és így tovább, mondhatnám a példákat. És amit lát, azon elgondolkozik az ember, elindul valami az agyában – fogalmazott Dénes Sándor.

A támogatóknak köszönhetően a győztes csapatok fürdő és kalandpark belépőket, étteremutalványokat és tortanyereményeket kaptak. Az alkotásokról készült fotókból kiállítás nyílt a könyvtárban.

Eredmények:

Az emberszeretet témakörét legjobban megvalósító alkotás:
Mező Ferenc Gimnázium 11.B
Rozgonyi-tagóvoda

A legnagyobb képalkotás:
Péterfy-iskola 6.B
Kiskanizsai Általános Iskola 

A legtöbb kupakot leadók:
Kőrösi-iskola 2.B
Hevesi-iskola 5.C

Legtöbb internetes szavazat:
Zrínyi-iskola 2.B
Batthyány-gimnázium 9.E 

Baráti társaságok kategória győztese:
Csellengők Közösségi Háza

Különdíjak:
Szivárvány EGYMI
Csapi-iskola

Díjazták a kupakkép építőket és a kupakbajnokokat

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.