Öregdiákok találkoztak a Zsigmondy-iskolában

facebook megosztás

Az egykori vegyipari és kőolajbányászati technikum volt tanulói megkoszorúzták az iskola falán található emléktáblát, majd körbejárták a ma már piarista intézményt. A program közös vacsorával zárult. Az egykori Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos-szakközépiskola tanulóinak összetartását jól jelzi, hogy az idei találkozóra olyan öregdiák is érkezett, aki 1961-ben végzett az intézményben. Kezdetben egyébként még évente megszervezték a találkozót, idővel azonban már csak kétévente.


Csőgörné Kenese Mária köszöntötte az egykori vegyipari és kőolajbányászati technikum tanulóit  Fotó: Gergely Szilárd

Az olajosok egyedi képzést kaptak, az egész országban nem volt olajiparitechnikus-képzés, csak itt, Nagykanizsán, így ahol a molosok előfordulnak, ott mindenhol találni volt kanizsai diákot. Ezért ennek különös hangsúlyt ad a találkozó is. Olyan összetartás van, ha valaki megtudja azt, hogy Kanizsáról jött vagy a kanizsai iskolában végzett, akkor ez egy minősítést is jelentett - mondta Csőgörné Kenese Mária fő szervező

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.