Pőcze Bence kötöttfogásban is országos bajnok

facebook megosztás

Az egerszegi korcsoportos birkózó ob-ra a kaposvári területi bajnokságról lehetett továbbjutni, a Kanizsai Birkózó Sportegyesület versenyzői közül a 63 kg-os Pőcze Bence elsőként, míg a 35 kg-os Fata Lajos harmadikként jutott súlycsoportjuk legjobbjai közé.


Pőcze Bence, a KBSE birkózója Zalaegerszegen ünnepelhette első kötöttfogású országos bajnoki címét

Bence az elsők között lépett szőnyegre és először monori riválist győzött le technika fölénnyel. A négy közé jutásért egy dorogi versenyzőt szintén technikai tussal múlt felül. A döntőbe jutásért újabb monorit birkózót kellett legyőzni, Bence ezt az akadályt is könnyeden vette, alig 30 másodperc alatt tusolta be ellenfelet. A másik ágon az erzsébetvárosiak versenyzője került a döntőbe. Az első menetben a kanizsai sportoló betartva a taktikai utasításokat úgymond lassabban kezdett, de a szünetre így is 4:2-vel tudott lejönni. A második menetben már nagyobb iramot diktálva végül egy dobást követően betusolta ellenfelét és megszerezte az első kötöttfogású (szabadfogásban már sikerült 2018-ban aranyérmet nyernie) aranyérmét egy országos bajnokságon. Fata Lajos nem volt szerencsés: az első mérkőzésén kikapott és mivel legyőzője nem tudott a négy közé kerülni, így a 35-kg-os kanizsai kiesett a versenyből.
- Bencét a tavaly év végétől nagyon sok sérülés hátráltatta a felkészülésben – kezdte értékelését Szatmári Zsolt, a KBSE vezetőedzője. - Sikerült a gödrökből azonban kikászálódnia, kicsit még darabosan mozgott, de jó jel, hogy mindenkit technikai fölénnyel tudott legyőzni. Erős és szorgalmas fiú, megérdemelten lett országos bajnok!

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.