Szombaton délelőtt csúcsrangadó

A férfi vízilabda OB I B-s bajnokság felsőházi rájátszásának második fordulójában a listavezető Kanizsa VSE legénysége a Vasas II vendége volt. A kanizsaiak győzelemmel kezdtek a felsőházban, ezért is várhatták bizakodva a találkozót, melyet a Komjádi-uszodában rendeztek. A Vasas II azonban igencsak kellemetlen és kemény ellenfélnek bizonyult. A végig szoros összecsapáson éppen az elején volt a legnagyobb a különbség a felek között: 2-0-ra mentek a házigazdák és 4-4-ig bezárólag mindig ők is vezettek. 5-4-re ugyanakkor már Ludányi Kadosa legénysége ment, viszont a piros-kékek egyenlíteni tudtak, a végeredmény 5-5 lett. Ez azt jelentette, hogy a 22 pontos KVSE előnye a táblázaton három pontra csökkent a BVSC-Zugló II és négyre a szintén a feljutással kacérkodó Szegedi Vízilabda Egylet előtt. Szombaton pedig éppen a bajnokság egyik legnagyobb rangadóját rendezik, hiszen a Kanizsa 11.30 órától a Szegedet fogadja a Városi uszodában. Érdekesség, hogy a felek a tavaly őszi felkészülési tornán Nagykanizsán már találkoztak és akkor az OB I-ből éppen kiesett dél-alföldiek 19-8-ra nyertek – egy akkor már tét nélküli találkozón. Ezúttal persze egész más a felállás, no meg a tét is és a nézők egy valódi rangadó részesei lehetnek. Nem lenne meglepetés, ha az érdeklődés is jóval nagyobb lenne a vízilabda OB I B csúcsmeccse iránt.

P.L.