Vasárnap a felcsútiak az ellenfelek

facebook megosztás

Amikor a Puskás II a labdarúgó NB III-as bajnokság hetedik fordulójában a Kanizsát fogadta, akkor is tabellaszomszédok voltak a csapatok, hiszen az FCN a negyedik, a PAFC II pedig az ötödik helyen állt a táblázaton.


Lőrincz Bence ősszel Felcsúton a hajrában egyenlített a Puskás II ellen, ezúttal a kanizsai közönség a győztes góllal is kiegyezne, ahogy tette azt a támadó a listavezető FC Ajkával szemben

Fotó: Gergely Szilárd

Gólgazdag meccset vívtak szeptember közepén a felek és a végeredmény 3-3 lett úgy, hogy a nagykanizsaiak szereztek vezetést, de a végén ők is egyenlítettek. Vasárnap 16 órától szintén úgy találkoznak a csapatok, immár a Bányász-pályán, hogy a táblázaton egymás mellett találjuk őket, csak most a Puskás van előrébb, ők ötödikek, a dél-zalaiak hatodikok. Nem árt tudni, hogy a felcsútiak eddig a harmadik legtöbb gólt szerezték a bajnokságban, a támadások mellett a hazaiaknak tehát a védekezésre is oda kell figyelniük...

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.