20 millió forintból fejlesztik a térfigyelőkamera-hálózatot

facebook megosztás

A katasztrófavédelem és a helyi tűzoltóság tavalyi tevékenységéről, az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról, valamint az óvodai beiratkozásokról is szó volt a közgyűlésen. Ez utóbbi kapcsán elhangzott: a gyermeklétszám stagnál, ezzel együtt viszont több óvónőre lenne szükség a nyugdíjazások miatt. A képviselő-testület ezen kívül jóváhagyta még a térfigyelőkamera-rendszer idei fejlesztésére és bővítésére vonatkozó javaslatot is.


A közgyűlésen több mint húsz napirendi pontot tárgyaltak

– Akkor, amikor februárban elfogadtuk a költségvetést, külön soron 20 millió forintot jelöltünk meg a hálózat megújítására, illetve bővítésére. A szakembereink ilyenkor leülnek a rendőrkapitányság illetékeseivel, és végiggondolják, hol kellene esetleg éppen kamerát cserélni, mert jelen pillanatban erről is szó van. Vannak olyan régi kameráink, amelyeket le kellett cserélni, valamint olyan helyszínek, ahol még korábban nem voltak felszerelve, például Bagolán, aztán Miklósfán, s a belvárosban is helyezünk el térfigyelő-kamerákat – fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.