A hét története

facebook megosztás

Idén 488 diák tesz érettségit a Nagykanizsai Tankerületi Központ intézményeiben. Köztük olyanok is vannak, akik alsóbb évesként, de már a jövőre gondolva, előre hozott matúrát teljesítenek. Az írásbelik még tartanak, s mint Magyar Ferenc tankerületi igazgató elmondta, eddig mindenki megjelent a vizsgákon, szabálytalanság pedig nem történt.

– Ezzel párhuzamosan javában tart a következő tanév előkészítése, a napokban egyeztetünk az intézményvezetőkkel a tantárgyfelosztást illetően – fogalmazott Magyar Ferenc –, illetve tervezzük, ütemezzük a nyári karbantartással kapcsolatos teendőket is.

Fotó: Gergely Szilárd

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.