Ábel újra szolgálatban

facebook megosztás

Holnaptól újra a turistákat szolgálja – felavatták Ábelt, a csömödéri kisvasút felújított gőzmozdonyát. A maga nemében egyedülálló, 60 éves vasparipa egyéves kihagyás után áll szolgálatba. A Zalaerdő Zrt. tulajdonában lévő gőzös felújítását a Mura-program támogatta. A Mura-program a dél-zalai térség fejlesztését szolgálja, az itteni erőforrások kiaknázásával, vállalkozások, önkormányzatok, cégek közreműködésével – mondta az avatást megelőző sajtótájékoztatón Cseresnyés Péter, a Mura-program miniszteri biztosa.

A fejlesztések egyik területe a turizmus, ebben a program egyik legfontosabb partnerévé a Zalaerdő Zrt vált. Az avatóünnepségen pedig az is elhangzott, a Zalaerdő Zrt. a kisvasúthálózat komplex fejlesztésén dolgozik, ennek egyik legfontosabb része Ábel felújítása volt.

– A mai nap folyamán három felújított mozdonyt adtunk át, kettőről nem beszélnék, inkább a mögöttünk álló csodáról. Egy több mint 60 éves gőzmozdonyt újítottak fel, amelyik, ha nincs a Mura-program, talán az enyészeté lett volna. Most pedig azt látjuk, hogy csillog-villog, működőképes, sőt, forgalomba fogják állítani. Éppen azért, hogy azokat a turisztikai célokat, elképzeléseket minél hatékonyabban meg tudjuk valósítani, amelyeket megfogalmazott a Mura-program – mondta el Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Ábelt, a 62 éves gőzöst az elmúlt év során teljesen felújították, így a gőzkazánját és a futóművét is. A Zalaerdő azt tervezi, hogy a kisvasúthálózat vágányait is felújítják.

– Szándékunkban áll egy 8 kilométer hosszúságú szárnyvonalat – Csömödér és Szentpéterfölde között – felújítani, illetve személyi forgalom számára alkalmassá tenni. Ez gyakorlatilag a Mura-programnak a legsarkalatosabb, legdrágább eleme. Jelenleg a tervezés időszakát éljük, remélhetőleg 2019-ben át tudjuk adni a személyforgalom számára ezt a vonalszakaszt – fogalmazott Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. A Mura-program keretében a bakancsos és a kerékpáros turizmus, a kisvasút és a szálláshelyek fejlesztése is folyamatos. Ábel pedig holnaptól újra a térségben élőket és az ide érkezőket szolgálja. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.