Apró darabokra vágta ismerősei igazolványait, és itt még nincs vége a történetnek

facebook megosztás

Nem volt valami jó ötlet egy 57 éves, zalaegerszegi férfitól, hogy hirtelen felindulásában miszlikbe vágta ismerősei okiratait, mint ahogy az sem, hogy ezután – csakhogy magát mentse – másik ismerőseit pedig hamis tanúskodásra kérte fel. A nem mindennapi büntetőügy Zalaegerszegen esett meg, a részletekről megyénk főügyészségének sajtószóvivőjét, dr. Pirger Csabát kérdeztem.

Egy férfit és egy nőt 2017. év augusztus hó elején az 57 éves, zalaegerszegi illetőségű férfi terhelt szervezte be a sárvári csirkefeldolgozó üzembe, segédmunkára. Az érintetteket a terhelt a zalaegerszegi lakásában szállásolta el. Az 57 esztendős házigazda és ismerőse között 2017. augusztus 09. napján,ebben a lakásban, az esti órákban anyagi okok miatt szóváltás alakult ki, amelynek során a terhelt elővette a korábban neki átadott, ismerőse nevére kiállított személyazonosító igazolványt, lakcímkártyát, továbbá a nő nevére kiállított személyazonosító igazolványt, lakcímkártyát, TAJ kártyát és adóigazolványt, majd azokat egy ollóval több darabra vágta.

Ezt követően a férfi és a nő távozott a lakásból. Másnap, 11 óra körüli időben a zalaegerszegi vasútállomáson tartózkodtak, és vártak a vonatra, amellyel Budapestre szándékoztak utazni, amikor az állomáson megjelent a terhelt, és átadta nekik az általa apró darabokra vágott okmányokat, amelyeket ezt követően a nyomozó hatóság lefoglalt.

A terhelttel szemben a leírtak alapján okirattal visszaélés vétsége miatt büntetőeljárás indult a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon: a férfit a nyomozó hatóság még aznap, 14 óra 22 perckor gyanúsítottként hallgatta ki. A terhelt a kihallgatását követően szólt három ismerősének,– akik szintén a terheltnél laktak a vádbeli cselekmények elkövetése idején –, hogy nekik is be kell menniük a rendőrségre vallomást tenni, majd megkérte őket arra, hogy a valósággal ellentétben tanúkihallgatásuk során mondják azt, hogy az okiratokat a tulajdonosuk vágta szét egy ollóval. Az ismerősök a terhelt többszöri kérése ellenére sem tettek az ügyben hamis tanúvallomást, sőt, a történteket a zalaegerszegi nyomozók elé tárták.Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészségokirattal visszaélés vétsége, valamint hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat az 57 éves, megyeszékhelyi férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.