Az LMP szerint az EP-választás tétje, hogy Európa zöld lesz, vagy sem

facebook megosztás

Az LMP szerint az EP-választás tétje, hogy Európa zöld lesz, vagy sem – ezt a párt megyei elnökségi tagjai mondták sajtótájékoztatójukon. Károlyi Attila és Rikk László hangsúlyozta, a zöld párt olyan Európai Parlamentet szeretne, amely felveszi a harcot a klímaváltozással, a multik helyett az embereknek építené Európát, ez pedig biztonságot, stabilitást és fenntartható jövőt nyújtana a magyarok számára is. Mint mondták, a zöld pártok közül az LMP már eddig is a legmarkánsabban lépett fel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséért, ennek érdekében célja a megújuló energiaforrások nagyobb arányú hasznosítása és a mezőgazdasági termelési folyamatok megreformálása is. A két politikus pedig bízik abban, hogy a kanizsaiak is nagy számban vesznek részt a vasárnapi választáson.

–  Az a célunk, hogy a kormányok országaik érdekében tett jelenlegi vállalását legalább 20 százalékon tudjuk tartani, tehát csökkenteni azokat az ipari tevékenységeket, amelyek az üvegházhatást létrehozzák. A másik nagyon fontos dolog, hogy az LMP bekerüljön az Európai Parlamentbe, hogy erősítsük a zöldeket. A zöldeket pedig azért kell erősíteni, mert az Európai Parlamentben olyan költségvetést kell létrehozni, aminek legalább a 25 százaléka a klímaváltozással kapcsolatos hatások csökkentésére irányul -mondta Károlyi Attila, az LMP Zala megyei elnökségének tagja.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.