Biológia fakultációsok Budapesten

facebook megosztás

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium 11.-es biológia fakultációs diákjai és kísérői tanulmányi kiránduláson vettek részt a közelmúltban.


A Krio Intézet laboratóriumának bejáratánál

A Budapestre történő utazás célja kettős volt. Délelőtt a II. kerületi Krio Intézetet látogattuk meg, ahol dr. Száraz Leonóra, az intézet tudományos igazgatója fogadott és vezetett körbe bennünket. Az intézetben zajló munka általános bemutatása után a laborban történő tevékenységeket is megtekinthettük. Csodálkozva néztük a munkafolyamatokat, melyeket biológusok végeztek: hímivarsejtek vizsgálata, köldökzsinór- és placentavér feldolgozása folyt. A minták elkészítése után láthattuk azokat a tartályokat, melyekben folyékony nitrogén felett mínusz 190 – 150 fok között tárolják a spermiumokat, őssejteket. Megtudtuk többek között azt, hogy milyen feltételek mellett lehet spermadonor valaki, milyen vizsgálatoknak kell megfelelniük, továbbá azt is, melyek azok a betegségek, amelyek vérképző őssejtekkel kezelhetők. Az intézet végül szendviccsel vendégelt meg bennünket, melyért ezúton is hálásak vagyunk!


Dr. Száraz Leonóra ismertette az intézet őssejt tárolási csomagjait is

Délután a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetébe mentünk, ahol az Anatómiai Múzeum preparátumait vehettük szemügyre. Vidra Veronika preparátor ismertetőjéből megtudtuk, hogy a múzeum az 1896-98 között épült anatómiai intézmény saját állandó kiállítása, amelyet a Semmelweis Egyetem hallgatói mellett külső érdeklődők is látogathatnak. A kiállításon az épület születését évtizedekkel megelőzően keletkezett preparátumok is láthatók, többek között Lenhossék József visszér készítményei a medence visszeres fonatairól, valamint Davida Leó központi idegrendszeri készítménye, számos magzattorz vagy a koponyagyűjtemény egy része. A gimnázium diákcsoportja embertani tanulmányai felénél tart, így az eddig megismert anatómiai ismereteiket a formalinban tárolt szervek, testrészek vagy plasztinált készítmények megfigyelésével gyakorolhatta.


A kép forrása: http://semmelweis.hu/anatomia/anatomiai-muzeum/

Késő délután egy kis szabad programra is jutott időnk, majd a fővárosnak búcsút intve hazaindultunk. A kirándulást Virovecz Ildikó védőnő és Kispál József szaktanár szervezte.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.