Búcsú az alma matertől

facebook megosztás

Három végzős osztály búcsúzott szombat délelőtt a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumtól. A diákok életében a szalagavató utáni következő mérföldkő a ballagás, mellyel még közelebb kerültek ahhoz, hogy kilépjenek a nagybetűs életbe. –  Elég furcsa érzéseim vannak egyébként a ballagást illetően, hiszen nem rég volt a szalagavató és olyan gyorsan ment el ez az időszak, hogy szinte észbe se kaptunk és már itt kell állnunk. De azt hiszem, hogy ez mindenkinek nagyon fontos esemény. Megpróbáljuk a szép emlékeket felidézni, mert persze a négy év alatt történtek jó és rossz dolgok is velünk. Azt hiszem, hogy mindenki jó emlékkel fog búcsúzni – fogalmazott Riersch Melitta, a Mező-gimnázium végzős tanulója. 


Három végzős osztály búcsúzott szombat délelőtt a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumtól

Az ünnepségen azokat a tanulókat is díjazták, akik az elmúlt négy évben kiemelkedtek tanulmányi vagy sport eredményeikkel, illetve sokat tettek a közösség érdekében. Az intézmény vezetője beszédében pedig további sok sikert és kitartást kívánt mindenkinek céljai elérésében. – Ez az utolsó búcsúzás, amikor átgondoljuk, hogy mennyi érdekes és örömteli esemény történt a gimnáziumban és az átgondolás után most már a cél az eredményes érettségivizsga letétele. Reméljük, hogy mind a szülők, mind a kollégák annyi útravalót tudnak adni diákjainknak, hogy egy biztos felvételi vizsga és egy örömteli élet vár rájuk majd – mondta Májer Anita, a Mező-gimnázium intézményvezetője. Az intézménytől 86 tanuló vett búcsút. Hétfőtől azonban kezdetét veszi az érettségi, melyen a diákok bizonyíthatják az évek során megszerzett tudásukat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.