Duo-Day - Neked MUNKA, nekem ÁLOM!

Álmaik munkájával ismerkedhettek a fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű zalai emberek. A Duo-Day - Neked MUNKA, nekem ÁLOM! elnevezésű országos programhoz idén 10 kanizsai cég, illetve munkáltató csatlakozott. A kezdeményezés célja a társadalmi befogadás és a foglalkozási rehabilitáció elősegítése.

A Duo-Day – Neked MUNKA – nekem ÁLOM! elnevezésű kezdeményezés kanizsai programja délelőtt kezdődött. Zala megyében 14 akkreditált foglalkoztató van, amely kifejezetten megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztat és segíti őket, de nemcsak a munkahelyen, hanem az élet minden területén. Az is nagyon fontos, hogy nemcsak akkreditált foglalkoztatók vannak, hanem nagyon sok olyan munkahely is van már Zala megyében, amelynek megéri megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatni, hiszen adókedvezményhez jut, illetve érzékenyíti a saját dolgozóit is - mondta Dr. Árok Krisztina, a Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője.


A programot ismertető sajtótájékoztatón Dénes Sándor elmondta: alkotni öröm, és anélkül nincs élet

A programot ismertető sajtótájékoztatón a polgármester azt mondta: dolgozni, alkotni öröm, és anélkül nincs élet. Dénes Sándor kiemelte, a lehetőséget pedig minél több munkahelyen kell biztosítani a fogyatékkal élők számára is. – Nekünk ezt segíteni kell, s utána minden szépen megy. S ahogy azt a köszöntőmben is mondtam, munka nélkül nincs élet, alkotni kell minden nap valamit, hiszen az boldogságot, örömet jelent. Ezt teszik a megváltozott munkaképességű embertársaink is - fogalmazott Nagykanizsa polgármestere.

A városi könyvtár kezdetektől aktív résztvevője a projektnek. Az intézményben az elmúlt években 18 fogyatékkal élő kapott munkát, foglalkoztatásuk pedig több szempontból is jó hatással volt a bibliotéka munkahelyi környezetére.– Saját kollégáink érzékenyítése és egy empatikusabb kollegiális légkör kialakításában is fontos szerepük van. Amikor egy munkahelyen megtanulják a fogyatékkal élő kollégát kezelni, akkor egymással is empatikusabbá válnak a munkakapcsolatok. Mi így érezzük. S ez hatékonyabb munkát hoz elő - tette hozzá Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesületének elnöke.

Nagykanizsán tíz munkahely vállalkozott arra, hogy megvalósítsa a jelentkezők munkaálmát. A városi könyvtárban Borosán Eszter töltött el egy napot, ő Híradónknak elmondta, szociális munkás a végzettsége, de kifejezetten érdekli az adminisztráció, a könyvek világa, valamint az olvasókkal való kapcsolattartás.