Elballagtak a kerisek is

facebook megosztás

Elballagtak a kerisek is. A Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolájától több mint száz végzős búcsúzott. Az ünnepségen az intézmény igazgatója azt mondta: a diákokat egykori iskolájuk mindig visszavárja.

A Thúry-iskolában nyolc osztály 104 tanulója ballagott. A szakgimnazisták többsége már felszabadultan vett részt az ünnepségen, hiszen az írásbeli érettségik egy részét letudták. A szakmások jövő héten kezdik a vizsgázást.

– Mi csak szerencsét és boldogságot kívánunk nekik. Remélem, hogy jó élményekkel gazdagodtak az iskolánkban, és szeretnénk, ha gyakran visszatérnének hozzánk, hogy tudjuk, mi történt velük, és mi lesz a sorsuk – hangsúlyozta Richterné László Erzsébet igazgató.


Életük egy mérföldkövéhez érkeztek ezek a fiatalok

A végzős évfolyamtól a diáktársak verssel, énekkel és néhány útravaló gondolattal búcsúztak, a ballagók nevében pedig a 12.B-s Kósz Bence mondott beszédet.

– Utoljára szólalt meg számunkra a csengő. Hangjára sorba igazodtunk, és elindultunk az iskolazászló mögött, végig az úton, ajtókon és kapukon át. Tudjuk, mit hagytunk magunk mögött, de azt még nem, mi áll előttünk – fogalmazott.

A keris hagyományokhoz híven feltűzték a mostani végzősök szalagját is az iskolazászlóra, amit aztán az alsóbb évfolyamosokra bíztak. Ezt követően elismeréseket és jutalmakat adtak át az elmúlt évek alatt kiemelkedő teljesítmény nyújtott tanulóknak.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.