Embercsempészek, csalók és egy drogot termesztő, osztrák nagymama áll kedden Zala megye bíróságai elé

Az embercsempész bandát vezető H. M. perében a Zalaegerszegi Törvényszék, egy csaló sírköves, B-H. S. valamint a költségvetési csaló H. B. büntetőügyében a megyeszékhely járásbírósága, míg a marihuána termesztésével vádolt, osztrák állampolgárságú K. A. bűnperében pedig a Keszthelyi Járásbíróság ítél majd.

Kedden jogerősen is döntenek egy embercsempész banda bűnperében

A Nagykanizsai Járásbíróság dr. Horváth Károlyné vezette büntetőtanácsa ítélkezett tavaly nyáron annak a 17 főt számláló embercsempész bandának a perében, akiknek a vezére – az I. és a II. rendű vádlottak – két „menekült” tunéziai férfi volt, míg a galeri többi tagja pedig magyar állampolgár. Az elsőfokú ítélet a III., VII., VIII., XI., XII., XIV., XVI. és XVII. rendű vádlottakra jogerőre emelkedett, még 2018 júliusában, míg a két tunéziaira, valamint a IV., V., VI., X., XIII. és XV. rendű vádlottakra pedig holnap várható jogerős határozat a Zalaegerszegi Törvényszéken. Az ő esetükben végleges döntést dr. Magyar Károly másodfokú büntetőtanácsa hoz majd.

A vád szerint az I. rendű vádlott H. M. 2012 nyarán, a II. rendű pedig 2013 tavaszán érkezett hazánkba, majd menedékstátuszért folyamodtak. Az I. rendű vádlott időközben élettársi kapcsolatot létesített egy magyar nővel – az ügy III. rendű vádlottjával –, majd közösen elhatározták, hogy embercsempészetből fognak pénzt szerezni. Az I. és a II. rendű vádlottak a bicskei, debreceni menekülttáborokban, illetőleg Budapesten kerestek engedélyekkel nem rendelkező migránsokat, kapcsolatot építettek ki embercsempészekkel, fuvarokat szerveztek, sofőröket, valamint szállítójárműveket kerestek.

Az ügyészek szerint a tolmácsolási feladatokat több esetben a III. rendű vádlott végezte, a IV. - VIII. rendű vádlottak a szervezet tagjaként sofőrként vagy biztosítóként vettek részt az akciókban, míg a IX. - XVII. rendű terheltek pedig alkalmilag működtek közre a szervezésben, illetve a szállításban. A vádirat 11 (5 sikeres, 6 sikertelen) esetet ró a vádlottak terhére a 2013 júliusa és szeptembere közötti időszakban.

Átverte az ügyfeleit a sírköves

Holnap az első tárgyalására megy majd a bűnperében a kőfaragással foglalkozó B-H. S., akit azzal vádolnak a zalaegerszegi ügyészek, hogy négy ügyfelét is átverte, akiknek több, mint fél millió forintos kárt okozott a csalásaival.

A vádirat szerint B-H. S. 2014-től egy szombathelyi kft. ügyvezetőjeként kőfaragással foglalkozott, síremlékeket készített és újított fel. A cég 2017. április 6-tól felszámolás alá került, azonban a férfi ezt követően is elvállalt különböző munkákat. A sértettekkel való egyeztetés során nem tájékoztatta őket arról, hogy az ügyvezetése alatt álló céget felszámolják, és az átvett előlegeket sem a vállalt munka elvégzésére fordította.

A vádirat 2017 májusa és 2018 júniusa között 3 esetet rögzít, amikor B-H. S.a négy sértettnek több, mint fél millió forint kárt okozott. A büntetőügyben a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Sinkó Vilmos vezette büntetőtanácsa ítélkezik majd, a vád: csalás bűntette.

Alaposan megdézsmálta az állami költségvetést H. B. – holnap ítéletet hozhatnak bűnperében

A szakértők meghallgatásának függvényében ítélethirdetés várható holnap H. B. büntetőügyében a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol dr. Gaider Bálint tanácsa dönt majd a költségvetési csalással vádolt férfi bűnösségéről.

A vád szerint H. B. egy zalai székhelyű cég ügyvezetőjeként a 2012. évben több számlát nem szerepeltetett a cég könyvelésében, illetve az adóbevallásában, ezáltal a vállalkozás bevételei után,ÁFA- adónemben keletkezett adóbevallási és adófizetési kötelezettségének nem tett eleget. Cselekményeivel az állami költségvetésnek 14 millió 864 ezer 754 forintos vagyoni hátrányt okozott.

Nagyon is tudta, mit termeszt az osztrák nagyi

Pontosan tudta K. A., hogy el kell fednie a kannabisz jellegzetes szagát a citromfű illatával, ezért termesztette a citromfű ágyásban a drognak való növényt a nagymama-korú, osztrák nő Keszthelyen. Holnap kábítószer birtoklásának bűntette miatt kell ismét a Balaton-parti város járásbírósága elé állnia. Közeledik számára az ítéletnap, hiszen kedden már a szakértői véleményeket, és a bűnügyben keletkezett iratokat ismertetik majd. Az osztrák nő bűnösségéről és büntetéséről dr. Szilbereki-Vajda Dóra bíró dönt.

Az 57 éves, Magyarországon élő osztrák nő 2017. július 30-át megelőző időszakban, a keszthelyi házas ingatlanán és a telekkel egybenyíló másik telken, 3 méter hosszú és 0,5 – 1 méter széles citromfű ágyásban – hogy a citromfű állomány a kendernövény határozott, erős illatát elnyomja – marihuána növényeket termesztett, és a növényeket rendszeresen gondozta is.

A 2017. július 30. napján foganatosított rendőri szemle során a Keszthelyi Rendőrkapitányság nyomozói az ingatlanokon 34 db élő kannabisz növényt, a kamara helyiségben pedig egy szárításra felakasztott növénytövet talált és foglalt le. A szakértői vizsgálat egyértelműen igazolta a növények kábítószer előállítására alkalmas voltát, amely miatt a Keszthelyi Járási Ügyészség kábítószer birtoklás bűntette miatt emelt vádat K. A. ellen a Balaton-parti város járásbíróságán. Ha bűnösnek találják az 57 éves osztrák asszonyt, akár évekre is a rácsok mögé küldheti a bíróság, hiszen a kábítószer birtoklás büntetési tétele már az úgynevezett „alapesetben” is egytől öt évig terjed.

Papp Attila