Érdemes lenne újjávarázsolni az egykori görögkertet a nagykanizsai Csónakázó-tónál

Először két esztendővel ezelőtt, a Csónakázó-tó múltjáról, jelenéről és jövőjéről készített könyvem megírásakor találkoztam a ténnyel, hogy egykor egy csodaszép görögkert díszítette a Csó-tónál található Rókavári-forrás környékét. Meleg László nyugalmazott erdész mesélt nekem a hajdani görögkertről, az azáleákkal és rododendronokkal teli erdőrészletről. A kötet megjelenésével egyidőben kaptunk néhány fotót egyik olvasónktól, ami igazolta, hogy sok kanizsai ember máig látogatja e gyönyörűséges növények még ma is élő „tagjait”. Nemrégiben kilátogattam én is a Rókavári-forráshoz, hogy lencsevégre kapjam az egykori görögkert ma is élő – és pompázó – példányait.

Meleg László még 2017-ben beszélt nekem a mediterrán kert virágkoráról: „Ha az egykor volt favár mellett futó úton továbbmegyünk a Parkerdő szélén, arrafelé egy déli kitettségű rét szegélyezi végig a földutat. A rét másik oldalán fut a Látóhegyi patak, majd azon túl már a Látóhegy szőlőültetvényektől roskadozó lankái emelkednek. Nos, ezen a térségen, egész pontosan azon a környéken, ahol most a Madárerdő tanösvény, és a Rókavári forrás mementója, és a „Szarvas-itató” – az a kis, mára náddal telenőtt tavacska, amelybe összegyűlt a Rókavári forrás vize – található, tulajdonképpen ezen a területen, illetve az e terület fölött (mögött) lévő domboldalon volt a görögkert.”

„A mai Madárerdő tanösvény környékén már az 1970-es évek végén is egy bükkös – gyertyános – tölgyes volt található, amit szépen kiigazítottunk, majd pedig egy központi részt, tulajdonképpen egy erdőszeglet mélyén megbúvó tisztást alakítottunk ki, amelyből ilyen, sugárirány-szerűen kifutó kis utacskák vezettek el a görögkertbe. A kert a nevét arról kapta, hogy zömében délszaki, azaz mediterrán növényzetet telepítettünk bele.”

„Tujákkal, babérral, és ehhez hasonló, tőlünk délebbre honos növényekkel. Nagyon szép volt ez a kis görögkert, íves elhelyezkedéssel kerültek benne kialakításra a növények, de aztán egyre inkább vadkáros területté kezdett válni, ami ellen nem sok mindent tehettünk. Illetve, még nagyobb gondot okozott a fagy: ami mediterrán típusú növény Pécsen, a Mecsek déli fekvésű kertjeiben még túlélte a néha nagyon is hideg, Kárpát-medencei teleket, addig sajnos Dél-Zalában ezek a déli tuják és babérfák egymás után lettek fagykárosak, míg a végén eltűnt a sokak által kedvelt görögkert. De azért megjegyezném, hogy fagykár nemcsak ezeket a növényeket, hanem például a foltokban a kilátótorony domboldalába telepített mamutfenyőket is érte, bár – szerencsére – jóval kisebb mértékben. Én láttam olyan mamutfenyőt, amelyik gyönyörű, csodálatos, egyenes, tíz méter hosszú, öles vastag törzzsel rendelkezett, a csúcsa mégis elfagyott…”

„Próbálkoztunk azáleákkal, illetve rododendronokkal is. A Rókavári-forrás vizét felfogó „Szarvas-itató”, vagy más néven Békás-tó után lévő tölgyesben kaptak helyet: az első nagyobb csoportot rögtön a kis tó mellett kezdődő, és a Rókavári forrás felé vivő ösvény – ma Madárerdő tanösvény – elejére telepítettük. Csodálatos virágokkal, bódító illattal, ha behunyom a szemem, még ma is fel tudom idézni…”

„Sajnos rengeteg kár érte utána ezt az azáleást, hiszen alapvető szabály, hogy addig szép és gyönyörű, amíg a természetes helyén van – és él. Azonban rengeteg olyan erdőjáró volt, aki letépte, de nem jutott vele, csak a Hétbükkfa forrásnál lévő erdészházig, mikor a 20 perccel azelőtt még gyönyörű és illatos növény már le is kókadt, hiszen ezek rendkívül érzékeny és kényes virágok. Teljesen nem tűntek el ezek az azáleás foltok, még ma is feltalálható belőlük néhány példány. Csak egyrészt elöregedtek, másrészt „rájuk kellene bontani” egy kicsit az erdőt, hogy némi fényhez jussanak. Ha gondozva lenne, olyan azáleás „völgyünk” lehetne, mint a megyeszékhelynek. Annak idején nagyon sokat gondoztuk, például fűrészporoztuk a környékét, mert savanyú talajt szeret az azálea, így teherautó-számra hordtuk rá a fűrészport a tövükre.”

Szerintem érdemes lenne a hajdani görögkertet újjávarázsolni – akár a Rókavári-forrás egyidejű felújításával –, hiszen egy újabb látványossága lehetne a Csónakázó-tónak, illetve egy egyedülálló, újabb megcsodálni való turistalátványosságot jelenthetne Murafölde fővárosának.

Papp Attila