Európai perbeszédversenyt nyertek ELTE-s hallgatók

facebook megosztás

Az ELTE hallgatói első helyezést értek el a Hágában megrendezett Telders európai perbeszédversenyen - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.


Áder János köztársasági elnök (b2) és felesége, Herczegh Anita (j) fogadta a Jessup nemzetközi perbeszédverseny idei győzteseit és felkészítő tanáraikat a Sándor-palotában. Az államfő mellett Szép Vanessza (j3), Koncsik Marcell (b3), Buda Zolta (j4) és Bazsó Gábor (b4), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogászhallgatói, a győztes csapat tagjai, valamint felkészítő tanáraik, Kajtár Gábor (b) és Sulyok Katalin (j2). MTI/Kovács Tamás

A közleményben azt írták, az ELTE áprilisban a Jessup nemzetközi jogi perbeszédversenyen is első helyezést szerzett, ezzel a világ első olyan egyeteme lett, amely egy évben mindkét versenyt megnyerte.    

Az ELTE csapata a korábbi években már nyert egyéni díjat, valamint kiváló pontszámokkal jutott tovább a legjobb csapatok közé, azonban ez az első alkalom, hogy a magyar csapat - Balogh Dóra, Máté Dávid, Schultz Balázs és Tóth Franciska - a döntőben mérethette meg magát és legyőzte a korábbi években többször is bajnoki címet szerzett University of Leiden csapatát - emelték ki.    

Hozzátették, a versenyen az alperesi oldal elnyerte a legjobb alperesi szóbeli szereplésért járó első díjat, Tóth Franciska kapta a legjobb szónok díját, a csapat felperesi oldala pedig hetedik helyezett lett.    

A magyar versenyzőket Kajtár Gábor, a nemzetközi jogi tanszék adjunktusa és Sulyok Katalin tanársegéd készítette fel a múlt héten 42. alkalommal megrendezett perversenyre, ahol a csapat az elődöntők során Hollandia, Franciaország, Bulgária és Törökország ellen mérkőzött meg. A döntőben a csapatnak az alperesi oldalon kellett érvelnie - ismertették.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.