Évértékelőt tartott a Nagykanizsai Városvédő Egyesület

facebook megosztás

A tegnapi közgyűlésen a tagok egyebek mellett beszámolót hallhattak a tavalyi eseményekről is. Az egyesület 2018-ban több közösségi program megvalósításában vett részt, valamint együttműködött a helyi klubokkal és városszépítő egyesületekkel. Támogatott számos honismereti témájú rendezvényt, három alkalommal pedig temetői sétát is szervezett olyan kanizsaiak sírjához, akik sokat tettek a városért. Az egyesület a jubileumi születésnapi köszöntők során tavaly hét jeles személyiség munkásságát is méltatta. A közgyűlésen elhangzott, a szervezet tagjai idén is folytatják például a tematikus temetői séták szervezését, tervezik a helytörténeti kutatómunka további elősegítését, valamint Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő hetvenedik születésnapja alkalmából városi kvízjátékot hirdetnek és egy kiadvány megjelentetését is tervezik.


A tegnapi közgyűlésen a tagok egyebek mellett beszámolót hallhattak a tavalyi eseményekről is

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.