Fejkendőben az erőszak ellen

facebook megosztás

Több mint ezer német nőt ért szexuális támadás 2015-ben, szilveszter este, és azóta még számtalan alkalommal, a rendőrség, a politika és az egyház mégis a tetteseket védi. Így fogalmazott Iris Swoboda, a német fejkendős mozgalom alapítója és vezetője szombaton. A Nagykanizsai Polgári Egyesület meghívására a HSMK-ban tartott előadást az egykor a szociáldemokrata pártban politizáló asszony, ám onnan kilépett, mert az SPD, hasonlóan a német politikai elithez, nem hazája érdekeit nézi, hanem a bevándorlást támogatja. Iris Swoboda az erőszak elleni tiltakozásul hozta létre civil szervezeteit, amelyeknek ma 11 ezer tagja, és ennél jóval több szimpatizánsa van. A fejkendő fontos szimbólum: a német asszonyok ebben takarították a romokat a II. világháború utáni Berlinben. Iris Swoboda is takarításra, rendrakásra hívja honfitársait és a migránshelyzetben érintett országokat.


Az EP-választások valódi tétje nem más, mint a migránshelyzet helyes kezelése (Fotó: Gergely Szilárd

Azt akarja elérni: az emberek vegyék észre, a politika pedig kezelje hatékonyan az illegális bevándorlás ügyét, különben idővel egész Európa elveszíti valós, történelmi értékeit. A Civil Németország képviselője azt is hozzátette: az EP-választások valódi tétje nem más, mint a migránshelyzet helyes kezelése. 

– A politikusok, valamennyi német politikus nem hallják meg az igazság hangját, és ostobának állítják be, aki elmondja, a migránsokat pedig egyfajta aranyrögként kezelik. Mi, német nők, már nem mehetünk akkor és oda, ahova akarunk, legtöbbünket a férjünk visz és hoz haza a munkahelyéről. A kölni terror után egyre több lett a patrióta mozgalom, de miután mi ki merjük mondani a valóságot, a német politika és a média nácinak, szélsőjobboldalinak állít be minket – fogalmazott Iris Swoboda.

 

Az aktivista exkluzív interjút adott a Kanizsa TV-nek, a beszélgetést a tévénézők pénteken este láthatják.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.