Figyelmetlenség volt az oka a kanizsai gyalogosgázolásnak – vádat emeltek a 49 éves férfi ellen

facebook megosztás

Figyelmetlenség volt az oka a tavaly decemberi, nagykanizsai gyalogosgázolásnak – tudtam meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől. A 49 éves férfi elleni vádemelés részleteiről az alábbiakat tudta meg hírportálunk.

A 49 éves, nagykanizsai férfi 2018. december 27-én, 17 óra 30 perckor Nagykanizsán, a kétirányú forgalmú Balaton utcában közlekedett személygépkocsijával, a Városkapu körút irányából a Hevesi út felé. Ekkor borult égbolt mellett, éjszakai látási viszonyok voltak, az úttest nedves volt, míg a közvilágítás működött. A megengedett sebesség az adott útszakaszon 50 km/h volt.

Amikor a terhelt a járművel a Balaton utca és a Boszorkány út kereszteződésénél lévő, kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt későn észlelte a zebrán, neki balról jobbra áthaladni szándékozó gyalogost, akit fékezése ellenére, járműve jobb elejével elütött. A sértett a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló nyakcsigolyatörést szenvedett. A baleset oka az volt, hogy a vádlott a zebrán áthaladó gyalogosnak nem biztosított elsőbbséget, ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a 49 éves, nagykanizsai férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.