Ha diákolimpia, ismét dobogósok sora

facebook megosztás

Folytatódott a cselgáncs országos diákolimpia döntők sorozata, hiszen Zalaegerszegen a diák A-B, Kaszón pedig a junior korosztály küzdelmeit rendezték, melyeken az NJK-Röntgen Kanizsa is indította sportolóit, akik ezúttal is iskoláikat képviselték.


A kanizsai cselgáncsos delegáció sorra szállítja az érmeket a diákolimpiákról

A zalaegerszegi versenyen az NJK részéről is számos remek helyezés született. Diák B fiú 38 kg-ban Nagy Kornél (Hevesi-iskola) és 60 kg-ban Tamás Levente (Zrínyi) egyaránt bronzérmet szerzett, és a korcsoport női mezőnyének 49 kg-os súlycsoportjában Köveskáli Zója (Zrínyi) is harmadik lett. Diák A-ban az 54 kg-os fiúknál Vaska Botond (Zrínyi), míg a leányoknál 45 kg-ban Garai Emese (Miklósfa) végzett az első helyen.

Az egyéni eredményeknek köszönhetően az NJK csapata a két korosztály összesített eredménye alapján a harmadik helyen végzett.

A Kaszón megrendezett junior országos diákolimpián az NJK részéről két cselgáncsozó volt érintett, a 2004-es születésűek között junior fiú 60 kg-ban Köveskáli Regő (Zrínyi) harmadik, 90 kg-ban Nagy Olivér (Bolyai) pedig második lett.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.