Hétfőn a vádlottak padjára ül a kanizsai Zs. Zs., aki pofonok „segítségével” akarta visszaszerezni a pénzét

facebook megosztás

Pofonok „segítségével” igyekezett visszaszerezni a pénzét Zs. Zs. – hétfőn a Nagykanizsai Járásbíróság előtt kell, hogy számot adjon tettéről a 48 éves, kanizsai férfi.

Pofonok „segítségével” igyekezett visszaszerezni pénzét az adósától egy szintén eladósodott, 48 éves kanizsai férfi. A módszer nagyon nem volt megfelelő, ugyanis pénz helyett vádiratot kapott kézhez nemrégiben Zs. Zs. az önbíráskodás kísérletéért, holnap pedig már a Nagykanizsai Járásbíróság előtt magyarázhatja majd a bizonyítványát. Zs. Zs. sorsáról dr. Török Judit büntetőbíró dönt majd.

A 48 éves, nagykanizsai férfi a 2017. évtől kezdődően több részletben, összesen 63.000 Ft kölcsönt adott férfi ismerősének, a későbbi sértettnek. A felek megállapodása szerint a sértettnek a kölcsönt minden héten, pénteken kellett törlesztenie, olyan összegben, amely ekkor e célból a rendelkezésére áll: tehát a törlesztés összegét a terhelt előre nem kötötte ki. A sértett a megállapodásuknak megfelelően a kölcsön törlesztését megkezdte, a lehetőségeihez mérten 2018. július 26. napjáig 16.000 Ft-ot visszafizetett a terheltnek. Az újabb törlesztés 2018. július 27. napján vált volna esedékessé, a sértett azonban ekkor fizetni nem tudott.

Ilyen előzményeket követően a sértet 2018. július 28-án, 21.00 óra körüli időben ismerősének nagykanizsai, szentgyörgyvári-hegyi pincéjének udvarán tartózkodott, ahol vendéglátójával beszélgettek illetve borozgattak. Eközben a szomszédos hegyi ingatlanra szintén látogatóba érkezett Zs. Zs. is, amely telek egyébként a sógorának a tulajdonában áll. Ottléte során a vádlott észlelte, hogy a sértett a szomszédban tartózkodik. A terhelt, akinek ekkor saját magának is több, nagy összegű tartozása állt fenn különböző pénzintézetek felé, a sértett látványától illetve a sértetti törlesztés elmaradásától indulatossá vált.

Majd, miközben hangosan azt kiabálta, hogy „Hol van a pénzem?”, a nyitva hagyott kerítésajtón keresztül átment a szomszédba, ahol ekkor a sértettet egy széken ülve találta. A sértett a terheltet látva megriadt, majd rögtön közölte vele, hogy a tartozását csak 2018. július 31-én tudja megadni, ugyanis akkor kap fizetést a főnökétől. Zs. Zs. emiatt még jobban haragra gerjedt, majd azért, hogy a sértettet a pénze visszaadására kényszerítse, őt olyan erővel ütötte pofon, amely miatt a megtámadott férfi a székkel együtt hanyatt esett. A vádlott ezt követően – miközben mindvégig a pénzét követelte vissza – felsegítette ugyan a sértettet, de csak azért, hogy ismételten, még egyszer a másik arcfelén is pofon üsse.

A sértett hiába hangoztatta folyamatosan a terheltnek, hogy néhány nap múlva megadja a tartozását, az agresszív férfi a bántalmazásával nem hagyott fel, helyette egy ízben, ökölbe szorított kézzel, a bal szeme alatt is megütötte. A 48 éves férfi még eközben is azt kiabálta a sértettnek, „Hozd! Ha nem lesz meg a pénz, akkor megfojtalak, fel foglak akasztani egy fára”, amelynek nyomatékot adva, mindkét kezével megragadta az adósa nyakát, azt azonban nem szorította meg. A sértett ekkor ismételten ígéretet tett arra, hogy a tartozását néhány nap múlva törleszti, amelyet hallva Zs. Zs. végül elengedte, és távozott a helyszínről. A bántalmazás következtében a sértett arczúzódást szenvedett, valamint bal szemén pápaszem-szerű bevérzés keletkezett, amely miatt, utóbb három napig dolgozni sem tudott. A pofozkodás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete, és testi sértés vétsége miatt emelt vádat a 48 esztendős, nagykanizsai férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.