Hogy a hazai mérlegük ne romoljon

facebook megosztás

Barna László együttese az előző fordulóban Komáromban sem muzsikált rosszul a veresége ellenére, ezúttal pedig egy olyan feladat előtt áll, melyet könnyebbnek is tekinthet – legalábbis, a szurkolói lélektan szerint. Persze, ez messze nincs így és minden bizonnyal a találkozó alakulásához azért lesz szava a fiatal fehérvári gárdának is.


Barna László, az FC Nagykanizsa vezetőedzője amondó, a Vidi II jelenlegi helyezéséből nem szabad kiindulni

Fotó: Gergely Szilárd

- Hát maradjunk annyiban, hogy „agyon” nem verte senki a Mol Vidi II-t, szóval nem lesz könnyű dolgunk – mondta el a kanizsaiak szakvezetője, Barna László. - Van egy fiatal alapcsapatuk, melyhez most még nem tudjuk, hogy csatlakozik-e valaki hozzájuk a nagy csapat keretéből. Leírni semmiképpen sem szabad őket, nem szabad abból kiindulnunk, amit a tabella mutat. Mostanság a hazai mérlegünk kedvező, ezt persze nem szeretnénk megszakítani, az mindenesetre már kedvező előjel, hogy a keretből valamennyi játékosunkkal együtt tudtunk készülni.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.