Inkább Orbán, mint a turbán

Egy nyomorgó harmadik világbeli számára Magyarország is Édenkertnek számít. Majd ha hozzánk is beköltözik néhány százezernyi vagy milliónyi közülük…  – írta a publicista 2001(!)-ben. A kollaboráns nómenklatúrának az idegenek betelepítésében játszott dicstelen – és az őshonos népesség összetételének drasztikus megváltoztatási kísérlete miatt de jure a nemzetközi egyezményekbe ütköző és bűncselekménynek (etnocidium) minősülő – szerepvállalásáról szólt a Demokratából ismert Gazdag István ugyanakkor. Meghallgattuk?

Pride: Ők elmennek szavazni. És Ön?

Gőzhenger. Ismerős lehet a szó a túlerő kifejezésére. Az első világháborúban a Bruszilov-offenzívát illették e szóval. Mint ha az Ázsiából akármekkora utánpótlással bíró oroszok legyőzhetetlenségét üzenné valaki. Ám a kifejezés már önfeladást sugall. És ma? Nem hasonlót tapasztalunk? A nagyvárosok már együtt kell éljenek a terrorizmussal – tárja szét a kezét, azaz hazudja London pakisztáni (!) gyökerű főpolgármestere. (Ennyit arról, mennyire nem mindegy, ki áll egy város élén.)

Notre Dame: A biztonság igénye mindent felülír

Mikor e sorokat írom, május 21., a magyar honvédelem napja van. Budavár 1849-es visszafoglalásának évfordulója. Ha ekkor nem, mikor tanulhatnánk meg inkább: az a szó, lehetetlen, nem létezik! Azóta hányszor! – Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek. Jobb lenne, ha a napi hírek és az újságok helyett több történelmet olvasnánk – idézte Teleki Pált a minapi Monte cassino-i kiállítás. Mert a történelemből erőt, optimizmust meríthetünk. – A németek a történelem során rengeteg fontos csatát nyertek meg, a háborúikat azonban általában elvesztették – utalt a Terror Háza Múzeum főigazgatója az újabb kísérletre, Európa németek általi leigázására. Schmidt Mária azonban már a Sargentini-jelentés idején figyelmeztetett, mire megy ki a játék: – A nemzetek szuverenitását képviselő erőkkel való látványos leszámolás és a kozmopolita, internacionalista, föderalista erők össznásztánca, aminek eredményeként a jövő évi választások után, a mostani szavazáshoz hasonlóan érvényesíthetik majd a nemzetek feletti, de persze német irányítású és dominanciájú újragombolt Európai Uniójukkal kapcsolatos terveiket.

A Kanizsa már decemberben megkérdezte: Belenézhetünk-e gyermekeink, unokáink szemébe?

Klárikára szavaztál-e vagy Ágikára? Ez az, amit egy lehetséges bevándorlók uralta jövőben senki nem kérdezne meg a késelés előtt. És e téren csak egyszer lehet tévedni. Rokonszenves a minap beiktatott ukrán elnök egyik első intézkedése. Azt várja el minden állami tisztviselőtől, hogy ne az elnök fényképét tegye ki irodájában, hanem a gyerekeiét. Döntés előtt nézzen rájuk! Belenézhet-e majd a szemükbe?

A vasárnapi döntés nem pártok mentén húzódik. Egyszerű a képlet: akarsz-e bevándorlókat vagy sem? Hagyományosan balra szavazók is kimondják: – Inkább Orbán, mint a turbán! Mert a biztonság igénye, gyermekeink, unokáink féltése mindent felülír.

Felczak hitt abban, hogy a szabadság valamikor eljön, el kell jönnie

„Elég már ebből a hamletizálásból”

A magyarokkal folytatott „éjjeli beszélgetések” közben egyfajta erőtlenséget fedezett fel bennük „ezt nem lehet”... „az lehetetlen, itt meg a Szovjetunió”… És akkor Felczak professzor azt mondta: „Egy csapat magyar Hamletet látok itt”... Tartott nekik egy előadást „elég már ebből a hamletizálásból” címmel, amely cselekvésre serkentette őket. Ez volt a professzor nagy küldetése. Reményt adott, hitt abban, hogy a szabadság valamikor eljön, el kell jönnie. És képes volt ezt a meggyőződését másoknak is átadni – emlékezett a 80-as évekre Kovács István.

Papp János