Jelek vagyunk vagy beolvadunk?

facebook megosztás

Ott él az egyház, ahol közösség van, ahol a keresztényekről el lehet mondani: szeretnek, törődnek és figyelnek egymásra – fogalmazott Varga László megyés püspök Homokkomáromban. A kaposvári egyházmegye főpásztora nem csak a megosztottság elleni küzdelemre bátorította a híveket: a Szűzanyáról és a katolikus egyház missziójáról is beszélt. Az engesztelőnapi szentmisén a Szentszék magyarországi nagykövete, Michael August Blume is részt vett.


„…olyan keresztények kellenek, akiknek az élete vonzó: sugárzik az örömhírtől, a szeretettől és a törődéstől.” Varga László és Michael August Blume az engesztelő szentmisén (Fotó: Jancsi László)

Május a Szűzanya hónapja, így ez az időszak különösen alkalmas azokra az elmélkedésekre, amelyek középpontjában ő áll. Varga László megyés püspök prédikációjában azt mondta: Mária nem pusztán a papok égi édesanyja, hanem mindenkié, aki Krisztushoz tartozik.

– Miután a keresztre feszített Jézus egymás gondjaira bízza Máriát és Jánost – mint anyát és gyermekét –, a tanítvány befogadja az asszonyt. Megosztja vele a házát, és az életét is. Vajon elmondhatjuk ezt mi is? Elfogadjuk anyai jelenlétét az életünkben? Gondoljuk át: mikor hozzá imádkozunk, csak a segítségét kérjük vagy követjük is a példáját…?

A főpásztor a szentmisén arról is beszélt: nagy szükség van papokra és szerzetesekre, de még fontosabb, hogy legyenek misszionáriusok. Olyan köztünk élő, hiteles keresztények, akik felismerik az idők jeleit, mert a gonosz folyamatosan munkálkodik. Mint mondta: „képes mindent utánozni. Tud jeleket adni, prófétálni, gyógyítani – egyedül egységet nem tud teremteni. Arra csak a Jóisten képes.”

– Mindenkinek van missziója, aki meg lett keresztelve, nem csak a papoknak – mutatott rá. – A kérdés az, hogy vállaljuk-e ezt? Jelek vagyunk vagy inkább beolvadunk a tömegbe? Látszik az életünkön, hogy a katolikus egyházhoz tartozunk, vagy a hitünk gyakorlása kimerül annyiban, hogy hetente egyszer elmegyünk a templomba? Ahhoz, hogy az emberek megismerjék az igazságot Jézusról, olyan keresztények kellenek, akiknek az élete vonzó: sugárzik az örömhírtől, a szeretettől és a törődéstől.


A zarándokok színültig megtöltötték a templomot. A télies idő ellenére voltak, akik távolról és gyalog jöttek a Szűzanyához

Varga László az engesztelőnapi misén hálával beszélt a Jó Pásztor Imaközösségről is. A csoport két évvel ezelőtt alakult, és a tagok minden testi-lelki szenvedésüket, imájukat az új papi hivatásokért ajánlják fel. Az imaközösség munkájáról Michael August Blume, a Szentszék magyarországi nagykövete is elismeréssel szólt.

– Ezek az emberek a saját hitüket adják át az egyháznak, és ezzel a hittel Krisztust is átadják egymásnak – fogalmazott. –  Bátorítom a közösség tagjait, hogy folytassák a munkájukat, és vonjanak be még másokat, minél több embert.Imádkozzunk, és kérjük az aratás urát, hogy jobb, méltóbb és buzgóbb papjaink legyenek, akik szolgálják az egyházat, és különösen ezt az egyházmegyét.

Az amerikai születésű, magyarországi felmenőkkel is rendelkező apostoli nuncius a szentmisét megelőzően továbbképzést tartott a kaposvári egyházmegye papjainak.

– A nuncius atya a kinevezése előtt verbita szerzetesként misszionárius munkát végzett, így elsősorban a misszióról beszélt nekünk – mondta el kérdésünkre Arányi Zoltán homokkomáromi plébános. – Közép- és Nyugat-Európa, sajnos, mindinkább missziós területté válik, hiszen egyre kevesebben vannak azok, akik valóban gyakorolják a hitüket. Most arra kaptunk bátorítást, hogy lépjünk ki az egyház intézményesített kereteiből: próbáljunk meg minél többet beszélgetni a hívekkel, szeressük őket, és így adjuk át Krisztus feltámadásának az örömhírét.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.