Jóban lett volna Dürerrel…

Minden évben díjátadóval ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége. Az idei díjazottak közt szerepel Fenyves Márk neve is. A tavaly nyáron 45 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt művész munkásságát posztumusz életműdíjjal ismerték el, pár nappal korábban pedig szeretett szülővárosában, Nagykanizsán tüntették ki.


Fenyves Márk és Mándy Ildikó a MUCZYpuczy című darabban (Fotó: Dusa Gábor)

Táncművészeti pályafutásáért és értékmentő komplex szakmai tevékenységéért „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere” kitüntető címet kapott Fenyves Márk a város napján tartott ünnepi közgyűlésen. Valóban sokoldalú tehetségét elsőként emelik ki a róla őrzött emlékeik közül azok, akikkel élete különböző szakaszaiban együtt dolgozott. Tatai Mária az Iparművészeti Egyetemen találkozott a fiatalemberrel 1991-ben, amikor Márk elsőéves textil szakos hallgatóként jelentkezett a koreográfus kurzusára.

– Akkoriban egy alternatív tantárgyat oktattam, azzal a céllal, hogy az iparművészeti hallgatók jobban belelássanak a mozgás világába, illetve a mozgás és a tér kapcsolatába. Márk az első pillanattól nagyon érdeklődött, s csakhamar kiderült róla: különös érzéke van a tánchoz. Ezeken az órákon ismerte meg a mozdulatművészet műfaját, amely aztán gyökeres változást hozott az életében.

Noha a képzőművészet mindig fontos maradt Fenyves Márknak, az orkesztika egyre jobban figyelme középpontjába került. Lelkesen látogatta Tatai Mária óráit, csatlakozott az oktató mozdulatművészeti műhelyéhez, később pedig az Orkesztika Mozdulatszínházhoz. Amellett, hogy szerepelt, jelmezeket tervezett az előadásokhoz, 1-2 év múlva már a kezdők oktatásában segédkezett.

– Született tehetség volt. Annak ellenére, hogy későn csöppent ebbe a világba, rohamos tempóban fejlődött – mondja a szakember. – Ráadásul Márkban megvolt az a jó értelemben vett megszállottság, ami ahhoz kellett, hogy ne fásuljon bele a rengeteg tanulásba és gyakorlásba. Érzékeny, kedves fiúnak ismertem meg, akit mindenki szeretett.


Az Orkesztika Mozdulatszínház Hommage a Meredith Monk című darabja, amelyet Kanizsán is bemutattak 1994-ben (Fotó: Gál Gábor)

Az orkesztika több mint egy modern művészeti ág: izgalmas, érdekes, ugyanakkor méltatlanul háttérbe szorult tudományterület, amelyet Fenyves Márk élete végéig kutatott. 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott az 1950-es években politikai okokból betiltott magyar mozdulatművészet feltárásáért, feldolgozásáért, elismertetéséért és fejlesztéséért. A műfaj hazai bölcsője az 1912-ben létrejött Orkesztika Iskola volt. Az intézményalapító emléke előtt adózott a húsz évvel ezelőtt bemutatott In Memoriam Dienes Valéria című darab – ebben látta először Márkot Mándy Ildikó táncos, koreográfus.

– A közös munkánkat eleinte inkább az határozta meg, hogy a Kortárs Táncszínházi Egyesület vezetőségi tagjaiként fesztiválokat, keresztasztal-beszélgetéseket és egyéb programokat szerveztünk. Próbáltuk összehozni a különböző műfajok képviselőit, hogy együtt elismertessük a táncművészetet a politikában, illetve megtaláljuk az utat a közönség felé.

Munkakapcsolatuk akkor lépett új szintre, amikor Mándy Ildikó felkérte Fenyves Márkot, hogy szerepeljen az A D című, 2006-os darabjában, amely Albrecht Dürerről szólt.

– Márk egy nagyon tájékozott, széleskörű tudással rendelkező ember volt, akivel bármiről lehetett beszélgetni, a konyhaművészettől kezdve a zenén át az építészetig. Talán ezt bizonyítja, hogy az élet legkülönbözőbb területeiről szerzett barátokat – meséli. – Az A D idején valahogy az a benyomásom támadt, hogy Márk bizonyára jól megértette volna magát a szintén sokoldalú, páratlan fantáziájú Dürerrel. Ebben az előadásban ezért ő nem is táncosként működött közre, hanem egy markáns személyiségként, gyakorlatilag Dürer megtestesítőjeként jelent meg a nézők között.

Az A D-t a 2008-as (Lady) Machbet-ek című duett követte, majd még három másik rendhagyó Shakespeare-feldolgozás. Mándy Ildikó és Fenyves Márk sokat vendégeskedett egymás társulatában is. Legutolsó közös projektjük egyben a legszemélyesebb hangvételű volt. A 2017-ben bemutatott MUCZYpuczy, amelyet sok-sok előkészítés, beszélgetés és anyaggyűjtés előzött meg, kifejezetten róluk szólt: a színházhoz és az élethez fűződő viszonyukról, s – természetesen – a táncművészet iránti szenvedélyükről.

Nemes Dóra