Jubileum

Ötéves fennállását ünnepelte a Szikrák. A Zalagyöngye Táncegyüttes utánpótlása a HSMK színpadán mutatta be tudását. A következő generáció műsorából az is kiderült, a néptánc, a népzene és a hagyományőrzés már a fiatalok életének részévé vált.

A Szikrák alapítótagjai néptáncos szülők gyermekei voltak, de az eltelt öt év alatt sokan csatlakoztak a táncegyütteshez. Az évfordulós műsorban zalai és sárközi táncokat mutattak be a fiatalok. Az ötödik születésnapját ünneplő táncegyüttest Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte.

– Az idősebb generáció mindig foglalkozott a fiatalokkal. És azt az örökséget, amit ők megkaptak szüleiktől, nagyszüleiktől, dédszüleiktől, azt kötelességszerűen, védve a saját értékeinket, átadták. Ez történik itt is – mutatott rá a politikus.

Az együttes művészeti vezetője azt hangsúlyozta, a néptánc és a hagyományok szeretete mellett nagyon fontos a családi háttér.

– Nagyon fontos, hogy a szülők hozzák a gyerekeket, otthon is támogassák őket, ez a legfontosabb. Ez hosszú évek tapasztalata, hogy a gyerek az jönne szívesen, csak ha a szülő nem úgy áll hozzá, esetleg nem ér rá, nem tudja hozni, akkor bizony elmarad. De mikor a szülők hozzák szorgalmasan, ott vannak mindig, a gyerekek nagyon élvezik, nagyon szeretik – fogalmazott Tóth István „Csonti”.

A jubileumi műsorban élő népzenei kíséretre táncoltak a fiatalok és vendégeik. A Szikrák számos koreográfiája mellett például a Zalagyöngye Táncegyüttes fellépését is láthatta a közönség.