Két év börtönt kapott a feleségét megerőszakoló, tófeji B. G.

facebook megosztás

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Sinkó Vilmos vezette büntetőtanácsa már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a 40 éves,tófeji férfinak a büntetőügyében, akiszexuális erőszakotkövetett el válófélben lévő feleségén. A büntetőügyről korábban hírportálunk is beszámolt, az erőszaktevő B. G. tárgyalásáról és elítéléséről a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjét, dr. Bartalné dr. Mentes Juditot kérdeztem.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi és a sértett nő 2002-ben kötöttek házasságot, két gyermekük született. Kapcsolatuk 2018-ban annyira megromlott, hogy a nő el akart válni, ezért októbertől kezdve – bár közös ingatlanban éltek – külön aludtak.

A sértett 2018. november 4-én hajnalban felkelt, majd a konyhába ment, hogy bevegyen egy nyugtatót. A zajra felébredő férje utánament, a háta mögé lépve a konyhapulthoz nyomta, lefogta, s – a nő ellenkezésével nem törődve – közösült vele. A sértett még abban a hónapban benyújtotta a válókeresetet.

Pár hét múlva a nő este fürdéskor észlelte, hogy a vádlott az udvarban álló melléképület tetejéről leselkedik utána. A férfi ezt követően befutott az ingatlanba, és felszólította a sértettet, hogy csókolja meg. A nő erre nem volt hajlandó, s szabadulni próbált a vádlott szorításából. Eközben a sértett kiskorú gyermekei édesanyjuk védelmére keltek, aki csak így tudott kiszabadulni a férfi szorításából, majd a közelben lakó ismerőséhez futott segítségért.

A vádlott a 2019. május 21-én megtartott előkészítő ülésen a tárgyalás tartása jogáról lemondott, beismerő vallomást tett, amit a bíró elfogadott. A Zalaegerszegi Járásbíróság a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt jogerősen 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.