Már a keretösszeg felére jelentkeztek a konvektorcsere pályázaton

facebook megosztás

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton - tájékoztatta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI-t.    

A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek teljes keretösszege 2 milliárd forint - ismertette  az államtitkár.     

A fennmaradó összegre, változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig - tette hozzá.    

A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet közölte Weingartner Balázs.    

A pályázatbenyújtó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu linken érhető el. Az elektronikus pályázati rendszerrel, a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdésekben a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztés és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kérhető segítség (http://www.nfsi.hu/).    

Az Otthon melege program eddig több mint 300 ezer háztartás korszerűsítését segítette elő 36 milliárd forint keretösszegben. A támogatások csökkentik a családok anyagi terheit, az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésével hozzájárulnak a fenntarthatósági célok eléréséhez - hangsúlyozta az államtitkár.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.