Meghamisította egy dél-zalai település jegyzője az önkormányzati ülés jegyzőkönyvét

facebook megosztás

A hamisítás még 2015 novemberében történt: az 50 esztendős férfi vádlott hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve, lényeges tényt foglalt hamisan közokiratba. Sorsát nem kerülheti el, ugyanis a nagykanizsai ügyészek közokirat-hamisítás bűntette miatt emeltek vádat ellene. A bűnügy részleteiről dr. Jánky Judit főügyészségi ügyészt, Zala megye főügyészségének helyettes-sajtószóvivőjét kérdeztem.

Az 50 éves férfi vádlott egy Nagykanizsa környéki település jegyzőjeként, tanácskozási joggal vett részt a község önkormányzatának képviselő-testületi ülésein és hivatalos személyként, feladatai közé tartozott az ülésen történtek jegyzőkönyvezése is.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény részletesen rögzíti azt, hogy egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvének milyen kötelező tartalmi elemei vannak: abban a napirendi pontokat, valamint az előterjesztéseket minden esetben fel kell tüntetni, illetve azt is, hogy az ülésre milyen eljárási rendben került sor. A képviselő-testület zárt üléséről pedig, a jogszabályi előírásnak megfelelően külön jegyzőkönyvet kell készíteni.

A helyi polgármester és az alpolgármester között a 2014. október 12-én megtartott önkormányzati választást követően, 2015 novemberére olyan bizalmi válság alakult ki, hogy a polgármester 2015. november 18-ára képviselő-testületi ülést hívott össze, melyen először nyilvános ülést tartott, majd annak napirendi pontjait megtárgyalva, a nyilvános ülést berekesztette és zárt ülést rendelt el.

Ezen a zárt ülésen a polgármester vezette képviselő-testület az alpolgármesteri megbízás visszavonásáról tárgyalt, illetve hozott határozatot. A zárt ülésen a képviselő-testület titkos szavazással és minősített többséggel vonta vissza az alpolgármester megbízatását, helyette új személyt is választott, a volt alpolgármestert pedig az ügyrendi bizottság tagjának választotta meg.

Az alpolgármesteri megbízás zárt ülésen való visszavonására annak ellenére került sor, hogy a jogszabályok alapján a vezetői megbízás visszavonása esetén zárt ülést tartani kizárólag az érintett kérésére lehetséges, az alpolgármester viszont semmiről nem tudott.

A most vádlottá lett jegyző a zárt ülésről készült jegyzőkönyvben – a valóságtól eltérően – mindössze két napirendi pont tárgyalását rögzítette, az alpolgármesteri megbízás visszavonására vonatkozó polgármesteri előterjesztést, valamint az emiatt szükségessé váló egyéb intézkedéseket viszont nem a zárt ülésről, hanem a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvben szerepeltette. Ehhez viszont nem volt joga, ezzel meghamisított egy közokiratot.

Mivel a jegyző hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, ezért, vele szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a dél-zalai város járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.