Megnyitották az ötvenötödik strandszezont Zalakaroson

facebook megosztás

Hagyományosan pezsgővel köszöntötte az első vendéget, a harminc éve rendszeresen visszatérő Klaus Reinhardtot a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója és a város polgármestere, majd hivatalosan is megnyitották az idei strandszezont. – Számos újdonság várja a zalakarosi strandon a vendégeket 2019-ben. A mai napon a sportmedencében elhelyezésre került egy hullámkeltő gömb, amit be fogunk üzemelni, és hullámmedenceként is tud majd működni itt a sportmedence – árulta el Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.


Az eseményen felavatták a sportmedence legújabb vízi attrakcióját, a hullámkeltő berendezést

A legújabb vízi attrakció, a hullámkeltő berendezés mellett a májustól szeptemberig  tartó felnőtt- és gyermekprogramok is elindultak. Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere pedig elmondta, hogy a folyamatos fejlesztések továbbra is a turizmus növelését szolgálják. – Most folytatódnak a fürdőn a különböző felújítások és fejlesztések. A gyógykert felújítása már megtörtént, a gyógycentrumé pedig folyamatban van, de rövidesen ezt is befejezik, illetve a termáltó helyreállítása szintén folyamatban van. Szombaton adtuk át a kerékpárutat, és készítjük elő a gyógycentrumnak a létrehozását a gyógyhelyi fejlesztés keretében – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere. Bár a hidegvizes medencébe csak ketten merészkedtek, a nemrég átadott gyógymedencében azonban többen is megmártóztak. Zalakaros vezetői pedig azt remélik, hogy idén is tovább nő a városba érkezők száma. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.